Másodszor rendezik meg Torockón a Double Rise összművészeti fesztivált

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Másodszor rendezik meg június 29. és július 2. között az erdélyi Torockón a Double Rise összművészeti fesztivált - tájékoztattak szerdai közleményükben a szervezők.A fesztiválon idén nem csak erdélyi és magyarországi együttesek állnak a közönség elé.

A záróbulin például a balkáni zenét játszó Boban Markovic Orkestar rézfúvós banda muzsikál. A Székelykő lábánál fekvő településen 15 fesztiválhelyszínen több mint száz nappali programot, valamint egy kis és egy nagyszínpadon koncertek sorozatát kínálják a szervezők.

A nappali programok között lesznek kiállítások, színházi előadások, író-olvasó találkozók, íjászat és filmvetítések, de gondoltak a gasztronómiai élményekre vágyókra, a borkedvelőkre, valamint a kisgyermekes családokra is. Utóbbiak számára a fesztiválóvoda biztosítja a kikapcsolódás lehetőségét. A torockói nagyszínpadon lép fel többek között a Quimby, a Kowalsky meg a Vega, a Kistehén, a Bagossy Brothers Company és a Margaret Island, és itt állhat a közönség elé a Muzsikás Együttes, Lajkó Félix és az Óperentzia, valamint a Csík zenekar is.


A fesztivál folkudvarában olyan népzenei együtteseknek lehet majd tapsolni, mint Szalonna és bandája, a Tokos zenekar, a Parno Graszt, valamint a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató felfedezettjei. Az első erdélyi összművészeti fesztivált tavaly rendezték meg Torockón. A rendezvény címe egyébként arra utal, hogy a Kolozsvártól mintegy 60 kilométerre fekvő településen a hajnali napfelkelte után a Székelykő sziklatömbje mögött egy időre eltűnik, majd újra felkel a nap. A fesztivál négy napjára idén is nyolc napfelkeltét ígérnek a szervezők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com