Mától látható a Sztankay István színházi szerepeit felidéző fotókiállítás

Ma délután nyílik meg "…egy nagy, ismeretlen Úrnak vendége voltam" címmel a Sztankay István, a nemzet színésze, Kossuth-díjas, kétszeres Jászai-díjas, érdemes művész színházi szerepeit felidéző fotókiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban.Sztankay IstvánSztankay István (1936-2014), a nemzet színésze február 14-én lett volna 79. éves.

Az évfordulóhoz kapcsolódva a közelmúltban elhunyt művészre fotókiállítással emlékezik családja, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.

A tárlatot Sztankay Ádám újságíró és Sztankay Orsolya színművész nyitja meg. A március 29-ig látogatható kiállítás Sztankay István színpadi szerepeiből válogatva eleveníti fel a művész változatos pályáját.
A tárlat - a teljesség igénye nélkül - a színművész ötvenkét színpadi szerepéből idéz fel megkapó pillanatokat, így emlékezve a kivételes színészre.

Sztankay István a diploma megszerzése után először Miskolcon játszott két évig, majd a Nemzeti Színházban 11, a Madách Színházban pedig 14 évig dolgozott, 1991-ben szerződött a József Attila Színházhoz, ahol 2006-ban örökös tag lett.

Pályájának fontos állomása Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című darabjának főszerepe Miskolcon. A Nemzetiben Shakespeare-től Moliere-en át Németh László darabjaiig számos színpadi műben szerepelt. Játszott Romeót, Ben Jonson Volpone című darabjában Corbacciót alakította, a Csillag a máglyán című Sütő-darabban pedig Kálvin Jánost.

A Rómeó és Júliában, valamint Zorin Varsói melódia című darabjában Törőcsik Mari volt a partnere. Sztankay István sokszor játszott kétszereplős darabban, Karinthy Ferenc Dunakanyar című művét Ruttkai Évával és Hámori Ildikóval is eljátszotta. Az Elveszett paradicsom című Sarkadi-darabban Piros Ildikóval és Mensáros Lászlóval dolgozott együtt a Madách Színházban. A néma leventét Bánsági Ildikóval három nyáron át játszotta.

A Madách Színházban mintegy 500 alkalommal adták elő a Jövőre, veled, ugyanitt című darabot Schütz Ilával, akivel számtalanszor szerepelt együtt. A József Attila Színházban is rengeteg nagyon különböző karakterű figura megformálására nyílt lehetősége.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com