Maurer Dóra követői címmel nyílt kiállítás Brüsszelben

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Maurer Dóra követői címmel nyílt kiállítás a brüsszeli Liszt Intézetben kedden. A tárlat magyar művészek munkáin keresztül mutatja be a nemzetközi hírű magyar vizuális művész hatását a következő generációkra és művészetükre.Burányi Adrienne, a brüsszeli magyar kulturális központ igazgatója a megnyitón az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a Kossuth-díjas Maurer Dóra, aki a múlt héten a Nemzet Művésze címet is megkapta, nemcsak alkotóként, hanem tanárként is tevékenykedik, az 1970-es évektől formálja művészek generációit.
    

Mint kiemelte, noha a Brüsszelben kiállító művészek mindegyike különböző generációt és stílust képvisel, egy dolog közös bennük: életük egy bizonyos pontján mindannyian Maurer Dóra sajátos tanítási megközelítésének hatása alá kerültek. A kiállításon, amely Londonból érkezett Brüsszelbe, Maurer Dóra nyolc tanítványa - Chilf Mária, Cserny Márton, Csörgő Attila, Jovánovics Tamás, Nagy Barbara, Szegedy-Maszák Zoltán, Wolfsky András és Zalavári András - művei láthatók.
   

Kovács Tamás Iván, Magyarország brüsszeli nagykövete a kiállítást megnyitó beszédében kiemelte: Maurer Dóra, az egyik legkeresettebb kortárs magyar művész már több mint öt évtizede aktív. Számos területen dolgozott, beleértve a filmek világát, a szobrászatot, a fotográfiát és a festészetet is. Felidézte, hogy legutóbbi, a londoni Tate Modernben 2019-ben nyílt önálló kiállítása az év elején zárt be.
    

A nagykövet elmondta: a brüsszeli kiállítás célja, hogy a látogatók jobban megértsék Maurer Dóra tanári zsenialitását, és nemzetközi elismerést szerezzen a kiváló tanítványoknak, akik továbbviszik a vizuális művész örökségét, gazdagítva a magyar kortárs művészetet. A tárlat a magyar kulturális központ több mint egy évtizedes törekvését folytatja: a nemzetközileg is elismert kortárs és modern magyar képzőművészek és életműveik bemutatását Belgiumban - tette hozzá Kovács Tamás Iván.
    

Maurer Dóra 1937-ben született Budapesten. Professzorként művészek generációit oktatta és inspirálta az 1970-es évektől kezdve Magyarországon és külföldön egyaránt. 1987 és 1991 között vendégprofesszorként a budapesti Iparművészeti Főiskolán, a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen oktatott. 1990-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen volt vezető előadó a Festő Tanszéken. Emellett 1998-tól a Pécsi Egyetemen tanított, 1999-ben Salzburgba költözött, ahol az Internationale Sommerakademie-n folytatta pályafutását. A kiállítás Brüsszelben 2022. január 14-ig tekinthető meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com