Medveczky Balázs: a Virtuózok ellensúly napjaink médiazajában

A Virtuózok ellensúly napjaink médiazajában - hangsúlyozta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója az MTI-nek. "A ma tapasztalt médiazajban - több mint 100 magyar nyelvű csatornát lehet fogni - a közmédia egyik legfontosabb feladata, hogy komoly kulturális értékkel bíró ellensúlyt képezzen. Ilyen a Fölszállott a páva és ilyen a Virtuózok is" - mutatott rá az igazgató, aki szerint ezek a műsorformátumok ráadásul rendkívül sikeresnek is bizonyultak.

Példaként említette, hogy a Virtuózok tavalyi fináléja 9,6 százalékos közönségarányt ért el, csaknem 900 ezren látták az adást. "Egy ilyen kulturális értékkel bíró műsort nem szoktak ennyien nézni, ez nagyon magas szám. Ugyanakkor reméljük, hogy jövőre ezen is tudunk még javítani" - emelte ki.

A közmédia klasszikus zenei vetélkedője tavasszal kezdődő új évadáról szólva elmondta: változás lesz az eddigiekhez képest, hogy a műsorba nem életkor, hanem kifejezetten születési dátum alapján lehet jelentkezni három korcsoportban - kicsik, tinik és nagyok. A kicsik korcsoportjába a 2002. június 1. és 2010. május 31., a tinik korcsoportjába az 1997. június 1. és 2002. május 31. között született gyerekek és fiatalok jelentkezhetnek.

A nagyoknál a hangszeres kategóriába a 1992. június 1. és 1997 május 31., az énekes kategóriába az 1989. június 1. és 1997. május 31. között született tehetségek jelentkezhetnek január 10-ig. A különbség oka, hogy a szakemberek szerint az énekhang az életkor emelkedésével együtt bontakozik ki jobban - fűzte hozzá az igazgató.

Január 20. és február 5. között Budapesten és több vidéki városban szerveznek válogatásokat, az első adás április 7-én, pénteken lesz a Duna csatornán. Az évad három válogatóműsorral veszi kezdetét, amelyekben adásonként 25-30, egy korcsoportba tartozó fiatal mutathatja meg tudását. Korcsoportonként kilenc versenyző folytatja a versenyt a három középdöntőben, amelyeket május 19-én követ a döntő, ahol a három-három versenyző közül kihirdetik a korcsoportok győzteseit. Egy hétre rá, a május 26-i fináléban pedig közülük kerül ki az évad abszolút nyertese - mondta el Medveczky Balázs.

A Virtuózok tavaszi évadába egy 17. és 20. század között élt zeneszerző szabadon választott darabjával lehet jelentkezni a mediaklikk.hu/virtuozok internetes oldalon keresztül vagy postai úton, ebben az esetben DVD-n vagy pendrive-on kell beküldeni a minimum 2, legfeljebb 5 perces produkciót. A kiskorú jelentkezőknek szülői beleegyező nyilatkozatot is csatolniuk kell.

Medveczky Balázs hangsúlyozta azt is: nagyon várják azok jelentkezését is, akik az első két évadban nem jutottak tovább a válogatókon, hiszen nem zárható ki, hogy egy-két év alatt hatalmasat fejlődjön egy versenyző. Erre kitűnő példa Váradi Gyula, aki idén tavasszal a nagyok között lett első hegedűjátékával, holott egy évvel korábban kiesett a versenyből.

Szintén várják a műsorba a határon túli jelentkezőket. Idén az erdélyi Jakab Roland Attila szerezte meg a Virtuózok különdíját és képviselte Magyarországot az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által rendezett kölni Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén - fűzte hozzá az igazgató, aki szerint nem kell döntősnek lenni a Virtuózokban ahhoz, hogy a műsor segítségével fontos lehetőségek nyíljanak meg a versenyzők előtt. Remek példa erre a zenei vetélkedő 16 éves fuvolistája, Wendler Enikő, aki novemberben első helyezést ért el a VIVO - International Youth Music Competition zenei versenyen New Yorkban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com