Még keveset, de azért egyre többet olvasnak a kínaiak

Évente öt papíralapú könyvvel sem végeznek a kínai felnőttek, akiknek többsége saját bevallása szerint is keveset olvas, ugyanakkor a statisztika növekvő tendenciát mutat - derül ki egy friss felmérésből.

A kínai sajtó és publikációs tudományos társaság (CAPP) országszerte több mint 40 ezer fő megkérdezésével készített jelentése szerint 2013-ban átlagosan 4,77 kinyomtatott könyvet olvastak a kínai felnőttek. Ez némiképp ugyan jobb az egy évvel korábbi 4,4 átlagnál, messze elmarad ugyanakkor a nemzetközi statisztikáktól. Az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetének (UNESCO) egy 2012-es felmérése szerint Oroszországban 55, az Egyesült Államokban 21, Japánban 17 könyvet olvasnak el a lakosok évente.

sors konyvA papíralapú könyveken túl 2,5 digitális könyv jut fejenkénti átlagban a kínai felnőttekre, akiknek már a többsége - 50,1 százaléka - olvas elektronikus könyvet. Az e-könyvet olvasók több mint 90 százaléka az általa letöltött könyveket papír alapon nem vásárolná meg. Az alkalmankénti visszaesések ellenére a kínaiak összességében egyre több könyvet olvasnak - kommentálta az adatokat az intézmény szakembere.

A CAPP adatai szerint napilapból és magazinból a világ legnagyobb írott sajtópiacán mind kevesebbet adnak el: előbbiből fejenként évente 70,9, utóbbiból 5,5 fogyott az egy évvel korábbi 77 és 6,5 után. A válaszadók fele maga is elismerte: nem olvas eleget, amiért elsősorban a sok munkát, az olvasás szokásának hiányát okolták, de sokan bevallották azt is, hogy egyszerűen nem szeretnek olvasni. A megkérdezettek több mint kétharmada vélte úgy, hogy az olvasás a személyiségfejlődés és az életszínvonal szempontjából is meghatározó tényező.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com