Megalakult az első burgenlandi magyar népzenei együttes, a Csörge

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti: Csörge néven megalakult az első burgenlandi magyar népzenei együttes - közölte a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület az MTI-hez eljuttatott közleményében.OLYMPUS DIGITAL CAMERAAz együttes, amely az egyesület népzeneoktatásán részt vevő diákokból áll, a burgenlandi magyar népzenei hagyományok és dalkincs ápolását tűzte ki céljául. Az együttes különböző korú tagokból áll, akiket a magyar zene iránti szeretet köt össze.

Tíz lelkes amatőr, gyermek és felnőtt zenél minden pénteken az őriszigeti (Siget in der Wart) evangélikus gyülekezet termében. A zenekari tagokat, akik nagybőgőn, brácsán, tamburán vagy dudán játszanak, a vas megyei Boglya zenekar vezetői, Földesi János és felesége oktatja.

Földesi János az osztrák közszolgálati rádió (ORF) burgenlandi adásának nyilatkozva elmondta: az őrvidéki zene különlegessége az egyedi dallam- és szövegvilágában rejlik, az együttes jelenleg a Gál Károly gyűjtése alapján rendelkezésre álló dalokat dolgozza fel.

Az együttes neve utal a csörögni szóra is és arra is utal, hogy a nyugat-dunántúli nyelvjárásban a csörge tepertőt jelent. A tagok azt szeretnék, hogy olyan zenekarrá fejlődjön az együttes, amely autentikus magyar hangszereken és őrvidéki muzsikával tudja majd kísérni fellépésein az őriszigeti magyar néptáncegyüttest.

Az együttes szeretné bővíteni a taglétszámát és minél több alkalommal lépne fel közönség előtt. Legközelebb április 11-én és 12-én a burgenlandi Őriszigeten kétnapos rendezvényt, és annak zárásaként koncertet tartanak, amikor az érdeklődők többet megtudhatnak a zenekarról és akár csatlakozhatnak is hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com