Megdőlhet a Fezen nézőcsúcsa

Hetekkel ezelőtt elfogytak a diákjegyek, mostanra pedig a bérletek és a kempingjegyek is, így akár nézőcsúcsot dönthet a XXI. Fehérvári Zenei Napok (Fezen), amelyet szerdától rendeznek Székesfehérváron, az egykori MÁV-pályán.Kovács Antal főszervező a rendezvény helyszínén tartott keddi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy július 25. és 28. között napi 15 ezer látogatóra számítanak, ezzel megdönthetik a tavalyi fesztivál látogatottságát.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: a befogadóképességet tovább növelték, így olyan művészeti ágaknak is teret tudnak adni, mint a világzene vagy a folklór.

    
A főszervező bejelentette, hogy a szombatra meghirdetett Pitbull-koncert elmarad, mert az amerikai rapper menedzsmentje indoklás nélkül lemondta a fellépést. A szervezők igyekeznek pótolni a nagyszínpadon megüresedett koncertsávot, jelenleg három neves külföldi előadóval tárgyalnak. A szombatra váltott jegyekkel a fesztivál másik három napja közül egy ingyen látogatható.
    

Kovács Antal megemlítette, hogy a fesztivált jótékonysági adománygyűjtés is színesíti a Bethesda Gyermekkórház égési sérült betegei javára. Mészáros Attila alpolgármester úgy vélte, hogy a Fezen 21 éves fennállása komoly teljesítmény és városmarketing szempontból is kiemelkedő. Örömének adott hangot, hogy a fesztivál szervezői egyre több lehetőséget adnak a fehérvári vagy a városhoz kötődő zenekaroknak a fellépésre.
    

Az idei Fezenen a fellépők között lesz a brit The Prodigy, a svájci DJ Bobo, a holland Epica, a német Helloween, az amerikai Mr. Big, a brit Dragonforce, az amerikai Richie Kotzen, a német Accept, az amerikai Ministry, a brit Enter Shikari és a finn Korpiklaani. A hazai előadók közül színpadra lép a Tankcsapda, Rúzsa Magdi, a Quimby, Majka és Curtis, Ákos, a Kowalsky Meg A Vega, a Honeybeast, a WellHello, a Halott Pénz, a Lord, a Road, a Lóci Játszik, a Depresszió, a Magashegyi Underground, a Leander Kills, az Anna & The Barbies, a Moby Dick, a Mobil Mánia, a Pál Utcai Fiúk, Ganxsta Zolee & A Kartel, az AWS, a Takáts Tamás Blues Band, a Csík Zenekar, valamint a Junkies.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com