Megdőlt az eddigi látogatórekord az Esztergomi Várszínházban

Megdőlt az eddigi látogatórekord az Esztergomi Várszínházban, 28. évadjukat mintegy 10 ezer néző tekintette meg, ezerrel több, mint tavaly - tájékoztatta az MTI-t Horányi László, a szabadtéri teátrum igazgatója a szezonzáró hétvége után.

A direktor hozzátette: a siker a több programnak, azon belül is a műfaji sokszínűségnek, a gazdag színházi kínálatnak, koncerteknek, filmvetítéseknek volt köszönhető.

4

Az esztergomi bazilika előtt újra felállították a nagyszínpadot, ahová a néptánc és különböző fúziós ágai köré csoportosítva három országos hírű előadást hívtak meg.

A Drakula utolsó tánca, a Betyárjáték és a Monarchia című produkciót nagy érdeklődés kísérte.

Horányi László elmondta, hogy a visszajelzések alapján a nagyszínpadi táncos rendezvények mellett a várszínházban két legsikeresebb bemutatójuk a Nemzeti Színházból érkezett Psyché és a soproni színházzal koprodukcióban készült Az üvegcipő cipő volt.

Az eddigi adatok alapján a nézők fele helyi lakosokból és a városban pihenő turistából állt, harminc százalékuk az ország távolabbi pontjáról érkezett, tíz százalékuk a település környékéről utazott Esztergomba, a fennmaradó rész zömét pedig az idegen nyelvű közönség alkotta. Ez azt is mutatja, hogy a jövőben törekedni kell arra, hogy a külföldi nézőkhöz is alkalmazkodjon a műsorkínálat egy része.

A tervek szerint jövőre a nagyszínpadon három népszerű musicalt szeretnének bemutatni, emellett a klasszikus színházi előadások, fajsúlyosabb darabok is megjelennek a várszínház kínálatában az értékmegtartás és értékközvetítés jegyében - tette hozzá az igazgató.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com