Megérkezett Szegedre a Pompeji-kiállítás anyaga

Szigorú biztonsági intézkedések mellett megérkezett Nápolyból a Pompeji-kiállítás kollekciója szombaton este a szegedi Móra Ferenc Múzeumba - tájékoztatta a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.

Medgyesi Konstantin közölte, a nápolyi régészeti múzeum gyűjteményéből származó 120 műtárgyat speciális, duplafalú dobozokban szállították a Tisza-parti városba.

2369ad82a8e25db7d2af7f1ed0c8ee4f_normal

A legnagyobb figyelmet egy Poszeidón-szoborra kellett fordítani: a több mint két méter magas alkotás közel egy tonnát nyom, így a mozgatásához több mint tíz emberre volt szükség. A szállítódoboza is óriási méretű, mely éppen hogy csak befért a múzeum bejáratán és a díszterem ajtaján.

A márványszobrot méretei és állapota miatt a bepakolás utáni percekben azonnal ki kellett bontani. Az olasz múzeum munkatársai zseblámpával vizsgálták át a remekművet, hogy meggyőződjenek róla: semmilyen baj sem érte a felbecsülhetetlen eszmei értékű szobrot.

A műkincsek bő egy napon keresztül akklimatizálódnak, majd az olasz és a magyar múzeum munkatársai együtt kezdik meg kicsomagolásukat.

4

A szegedi Pompeji-kiállítás a Múzeumok Éjszakáján, június 25-én nyitja meg kapuit a Móra Ferenc Múzeumban, a Fekete házban és a Kass Galériában. A múzeum központi épületében, a Kultúrpalotában az ókori Pompeji politikai élete, fürdőkultúrája elevenedik meg a Nápolyból érkező műtárgyak, történeti ereklyék segítségével.

A Fekete házban kap helyet az egykori Pannónia provincia mindennapjait bemutató tárlat, és itt ismerkedhetnek meg az érdeklődők a gladiátorok világával is. A Kass Galériában pedig Pompeji és a Vezúv a magyar művészetben címmel az akadémista festészet remekeiből nyílik kísérő kiállítás.

MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com