Meghalt Kőrösi Zoltán író

Tragikus hirtelenséggel, szívroham következtében pénteken elhunyt Kőrösi Zoltán író, dramaturg, forgatókönyvíró - erősítette meg az Origo hírét az MTI-nek Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője.Kőrösi ZoltánKőrösi Zoltán 1962-ben született Budapesten. 1987-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-történelem szakán szerzett diplomát. 1986-tól szabadúszóként kritikákat, esszéket publikált, 1990-től a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője, 1995-től főszerkesztője, 2002-től 2007-ig művészeti főszerkesztője volt. 1995-96-ban ő szerkesztette az Írószövetség Fiatal Írók József Attila Körének JAK-füzetek című sorozatát. A Szépírók Társaságának alelnöke, 2010-től a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt.

1993-ban megnyerte a Magyar Napló Örkény-novellapályázatát, 2005-ben elnyerte Az Év Könyve-díjat, 2006-ban József Attila-díjat kapott. Utolsó könyve, a Szívlekvár 2014-ben jelent meg. Főbb művei közé tartozik A testtől való szabadulás útja (elbeszélések, 1994); A tárt szárnyú lepke (regény, 1996); a Romkert (regény, 1997); a Budapest, nőváros (2004); a Milyen egy női mell? (2006), valamint a Szerelmes évek. Gyávaság (2009).

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com