Meghirdették a Gyurkovics Tibor vers- és prózamondó versenyt

A magyarság legkiválóbb versmondóit, verséneklőit kívánja felkutatni a Gyurkovics Tibor Kárpát-medencei vers- és prózamondó és verséneklő verseny, amelyre november 1-jétől nevezhetnek az érdeklődők.Gyurkovics Tibor 2021-ben lenne kilencvenéves, a róla elnevezett verseny célja pedig a szerző költészetének, prózájának népszerűsítése, másrészt rátalálni eddig nem ismert vers- és prózamondó, verséneklő tehetségekre - mondta el a rendezvénysorozat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Gyurkovics Györgyi, a költő özvegye.

    
Farkas Tibor szervező hozzátette: a jelentkezés november 1-jén indul, és a selejtezők kezdetéig tart. A pontos helyszínekről és időpontokról a jelentkezések beérkezése után értesítik a versenyzőket. A verseny elődöntőit a 2021. február 1. és május 31. közötti időszakban rendezik meg Pécsen, Nagykanizsán, Győrben, Veszprémben, Debrecenben, Szegeden, Budapesten, Kolozsváron, Zentán, Révkomáromban és Ungváron.
    

Az elődöntők helyszínei a jelentkezők lakóhelyének függvényében még változhatnak; a járványhelyzet miatt a szervezők az elektronikus formában elküldött produkciókat is elfogadják. Az elődöntők során háromfős zsűri - Gyurkovics Györgyi, a költő özvegye, Halmos Ildikó népművelő és Farkas Tibor előadó, népművelő -  választja ki azt a 35-40 produkciót, amellyel a jelentkezők részt vehetnek a 2021. november 13-i budapesti döntőn.
    

Nevezni vers- és prózamondás kategóriában Gyurkovics Tibor egy választott versével, prózájával és egy másik magyar szerző versével vagy prózai művével lehet. Énekelt vers kategóriában szintén Gyurkovics Tibor és egy további magyar költő megzenésített versével nevezhetnek szólisták és legfeljebb ötfős zenekarok. Ebben a kategóriában 16 éves kortól lehet jelentkezni, míg a vers- és prózamondás kategóriában az ifjúsági korcsoport a 15-24 éveseket, a felnőtt korcsoport pedig az ennél idősebbeket várja, felső korhatár nélkül.    
   

A produkciók hossza nem haladhatja meg a nyolc percet. A verseny minden kategóriájában és korcsoportjában az első helyezettek 100 ezer, a másodikak 75 ezer, a harmadik helyen végzők pedig 50 ezer forint pénzjutalmat kapnak. A döntőben közönségdíjast is hirdetnek, valamint a zsűrinek jogában áll különdíjat is kiosztani. A versenyfelhívás és a jelentkezési lap a www.honvedkaszino.hu honlapról, illetve a rendezvény Facebook-oldaláról tölthető le.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com