Megjelent a magyar punk történetét feldolgozó munka második kötete

Megjelent a magyar punk történetét feldolgozó munka második kötete. Az indulás, a nyolcvanas évek időszaka után a Nem az a punk, aki… 2. A vasfüggöny felgördül című folytatás a rendszerváltástól, 1990-től 2004-ig tartó időszakot tekinti át.Az életérzés, az energiák, a szabadságra törekvés, a mindenkori hatalommal való szembenállás, a "minden gyanús, ami felülről jön" maradt, viszont a korszak szereplői tudatosan kezükbe vették az irányítást, hogy többek közt saját produkcióikat is átfogóan kezeljék - írta Rácz Mihály, a kötet egyik szerkesztője, szerzője a korszakról a fülszövegben.

A Trottel Books kiadásában megjelent könyv több mint 570 oldalon, mintegy 65 interjún és íráson keresztül, korabeli cikkek, fanzinrészletek, több száz fotó és illusztráció segítségével mutatja be a kilencvenes évek magyarországi punkját.

Az első, tavaly megjelent kötethez hasonlóan a szerkesztő Rácz Mihály és Rupaszov Tamás volt, mellettük interjúkat készített a kor szereplőivel Ágai Péter, Németh Tibor és Szabó Balázs is, az anyaggyűjtésért Máté Zsuzsa felelt.

Mint a szerkesztők fogalmaztak, a kilencvenes évek punkkorszakában a "csináld magad!" hozzáállás szinte mindenre kiterjedt a koncertszervezéstől a lemezkiadásig, miközben ekkor már bekapcsolódtak független kiadók, szervezők, fanzinok és a zenekarokból, barátokból, rajongókból formálódó helyi kisközösségek is.

A könyv több mint száz magyar punkzenekar korabeli működését taglalja részletesen, többek között olyan kulcsfigurákkal olvashatók cikkek és beszélgetések, mint Grandpierre Atilla (VHK), Kovács Zoltán (AMD, Auróra), Bajtai Barangó Zoltán (QSS), Barcs Miklós (Flash), Nagy Kriszta (Tereskova), Rupaszov Tamás (Trottel), Bihari Balázs (MariaHilfe!), Pozsonyi "Bucó" Ádám (Tekintetes Úr), Szakácsi Gábor (C.A.F.B.) vagy Madár András (Böiler, Troxx).

Megalakulásuk körülményeiről, működésük izgalmas epizódjairól a Leukémia, az Ápolók, az Elit Osztag, a Tankcsapda, a Lecsa-Punk, a Hétköznapi Csalódások, a Prosectura, a Fürgerókalábak, az Alvin és a Mókusok, a Necropsia, a Lyuhász Lyácint Bt., a Macskanadrág, a Rituális Rémtettek, a Burzsoá Nyugdíjasok és a Dawncore egykori tagjai beszélnek. Szó esik a könyvben a Tilos Rádió és a Wave lemezbolt indulásáról, kultikus helyekről (Süss fel, Nap!; West-Balkán), a punk vidéki fellegvárairól és a vajdasági zenekarokról is.

Az írásokat dalszövegek egészítik ki, beleolvashatunk korabeli legendás fanzinek (Magyar Taraj, Vol. 10) oldalaiba, emellett a könyvben szemelvények találhatók Ács-Tari Béla punkenciklopédiájából. A könyv megjelenésével párhuzamosan, azonos címmel a Trottel kiadó a korszakot áttekintő punkválogatás-sorozatot indít LP-n. A négyrészesre tervezett széria első, most megjelenő darabján a győri Auróra, a nagykanizsai Kritikus Pont, az orosházi Kulturális Szemle, a szolnoki Rituális Rémtettek, a szekszárdi Prosectura, a miskolci Üveges Csirkeszemek, a fővárosi bandák közül pedig a Shitheads valamint a Leukémia hallható a zenekarok korai lemezeiről és kazettáiról.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com