Megjelent a Nemzeti Könyvtár hatodik sorozata

Hat kötet jelent meg a Nemzeti Könyvtár hatodik sorozatában kedden: Baktay Ervin, Szentgyörgyi Albert, Dékány András, Szenczi Molnár Albert, Krúdy Gyula és Nemeskürty István munkái.

A 2012-ben indult Nemzeti Könyvtárban a tervek szerint négy, egyaránt 24-24 kötetet tartalmazó hullámban összesen 96 kötet jelenik meg 2018-ig - mondta el Kurucz Éva kormányszóvivő a sorozat keddi budapesti bemutatóján.
A Nemzeti Könyvtár második hullámának köteteihez nyolc neves politikustól, nyolc kiemelt intézmény jelenlegi vagy egykori vezetőjétől, és nyolc egyházi méltóságtól kértek három-három ajánlást, ezek közül választottak ki egy-egy kötetet - közölte Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott.

sors konyvA kedden bemutatott, hatodik sorozatban Tarlós István főpolgármester Baktay Ervinnek a nagy felfedezőről, Körösi Csoma Sándorról írott könyvét javasolta kiadásra, míg Szentgyörgyi Albert Az őrült majom című köteténél "tudós ajánlott tudóst", hiszen Pálinkás Józsefnek, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének ötlete alapján adták ki a C-vitamin felfedezőjének nagyszerű esszéjét - számolt be. Kerényi Imre elmondása szerint Dékány András Matrózok, hajók, kapitányok című munkája - melyet Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke ajánlott az ifjúsági irodalom legjavához tartozik, Szenczi Molnár Albert Magyar zsoltároskönyve pedig "csodálatos költői remekmű". A Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára kiadott kötetbe az összes zsoltár kottaképe is bekerült.

Matolcsy György jegybankelnök "Krúdy ízeit" ajánlotta - az Előhang egy kispörkölthöz című kötet Szigethy Gábor szerkesztésében jelent meg -, míg Fekete Györgynek, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének ajánlására Nemeskürty István Önfia vágta sebét című munkáját adták ki. Kerényi Imre az MTI-nek elmondta: tervei szerint az utolsó hullámban a kortárs magyar irodalom alkotóinak kötetei jelennének meg a magyar könyvtárosok szavazatai alapján.
A célja szerint a magyar írott kultúra legjavát egységes sorozatba gyűjtő Nemzeti Könyvtár első köteteit 2012. október 3-án adták ki. A válogatás szempontjai az olvasmányosság, a sokszínűség és a nemzeti önbecsülés erősítése. A könyvek hét rovatba rendeződnek: magyar írók, hősök, tájak, mesék, ízek, ritkaságok és ünnepek.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com