Megjelent a Petri-díjas Balaskó Ákos első verseskötete

Felsejlő drámák, pusztulás, irónia és rezignáltság jellemzik Balaskó Ákosnak, a 2013-as Petri-díj nyertesének első verseskötetét, amely A gépház üzen címmel jelent meg a Magvető kiadó gondozásában.

Petri György Petri György

"Az egyes szövegek egy-egy fordulópontot, egy életszakasz nyeregpontját járják körül, erre utal a cím, arra a zsigeri rádöbbenésre, hogy innentől fogva semmi sem marad ugyanaz" - mondta el az MTI-nek Balaskó Ákos a kötetéről, amelynek bemutatóját december 2-án tartják a fővárosi Kalicka Bisztróban.

Balaskó Ákos 2010 óta rendszeresen publikál irodalmi folyóiratokban: írásai többek között a Holmiban, a Mozgó Világban, valamint az Élet és Irodalomban jelentek meg, az idei Szép Versek válogatásba pedig több verse is bekerült.

Az öt ciklusba rendezett 65 vers több év munkájának termése, többsége már publikált anyag, "mintegy előszűrést adva, ezzel is elősegítendő a színvonal fenntartását" - fogalmazott Balaskó Ákos, aki szerint az első kötet csupán egy küszöb, csak a második után dől el, ténylegesen komolyan vehető-e egy író, költő munkája. Mint elmondta, tervez következő köteteket, sőt nem csak versekben gondolkodik hosszútávon.

"Az elemeire csupaszított, erjedő, pusztuló világot mutatja fel a versek kinagyított képkockáin. Tárgyilagosan ábrázol, nem beszél mellé, nem kendőz. Ismeri az anyagát: a tönkrement, félresiklott életeket, a megereszkedő emberi bőrt, a penészedő, hámló falat, a nejlonotthonkát" - olvasható a kötet fülszövegében Tóth Krisztina Radnóti- és József Attila-díjas író, költő méltatása.

Balaskó Ákos programtervező matematikusként dolgozik. Mint kifejtette, nagyon jól megfér egymás mellett "a szakma és a hivatás". "Úgy hiszem, minkét érdeklődési kör közös gyökérzettel rendelkezik, ez pedig a megismerni akarás és az alázat, csak a tárgy más. Mindkét esetben tele vagyok kétellyel meg aggodalommal, hogy vajon elég pontos-e a kód, elég pontos-e a vers".

A Petri György díjat, melyet 2013-ban ítéltek Balaskó Ákosnak, a 2000-ben elhunyt Petri György halálának tizedik évfordulóján hozta létre az N&N Galéria Alapítvány.

Az elismerést olyan költő, író, drámaíró vagy esszéíró nyerheti el, akinek még nem jelent meg önálló kötete. A díjat már négy alkalommal adták át, a korábbi években Kemény Lili, Bognár Péter és Gazdag Péter részesült az elismerésben. A díjazott szerző első kötetét minden évben a Magvető Kiadó jelenteti meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com