Megjelent Kertész Imre Lét és írás. Feljegyzések 1959-1973 című műve

Megjelent Kertész Imre Lét és írás. Feljegyzések 1959-1973 című kötete. A Sorstalanság című regény keletkezéstörténetét árnyaló mű a korábbi forrásoknál mélyrehatóbb képet ad arról, hogy milyen irodalmi, filozófiai és történeti műveket olvasott a Nobel-díjas író - közölte a Kertész Imre Intézet az MTI-vel.A Kertész Imre Intézetet fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában 2020 decemberében jelent meg a Nobel-díjas író Világvég-történetek című elbeszéléskötete, amelyet még Kertész Imre állított össze 1995-ben.

A könyv a szerző korábbi, kevésbé ismert műveiből egy kisregényt, két elbeszélést, két novellát és egy esszét tartalmazott - olvasható a közleményben.
    

Mint írják, két évvel később - Kertész Imre 20 éve átadott irodalmi Nobel-díjának évfordulóján - jelent meg a Sorstalanság című világhírű regény 33. kiadása, amelynek alapját az 1993-as, a szerző által átdolgozott kiadás adta. A kötet különlegessége volt, hogy a szöveg idegen és régies kifejezéseinek megértését magyarázó jegyzetek segítették.
    

Kertész Imre születésnapján, 2023 novemberében ismerhette meg a közönség a Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958-1963 című műhelynaplót, amelyet a Sorstalanság megírásával párhuzamosan vezetett a Nobel-díjas író. A "műhelyfeljegyzéseket" és eddig sosem publikált novella-, kisregény- és színműterveket egyaránt tartalmazó kötetben nyomon követhető volt az az alkotófolyamat, amelyben Kertész irodalmi formába öntötte a haláltáborokban átélt élményeit.
    

A Sorstalanság keletkezéstörténetét árnyalja tovább a Kertész Imre Intézet gondozásában, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kiadásában idei könyvhétre megjelent Lét és írás. Feljegyzések 1959-1973 című szövegfüzér, amelyet Kertész Imre a regény 1973-as visszautasítását követően állított össze a mű születéséhez kapcsolódó dokumentumokból. A könyv minden korábbi forrásnál mélyebb betekintést nyújt abba, hogyan gondolkodott, valamint hogy milyen irodalmi, filozófiai és történeti műveket olvasott Kertész Imre - olvasható az összegzésben.
    

Mint írják, az író önéletrajzi feljegyzéseit mintegy 400 magyarázó jegyzet, gazdag fogalomtár és informatív névmutató kíséri. A kötet utószavában pedig Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója, a kézirat keletkezéstörténetét, irodalmi és filozófiai adalékait tárja az olvasók elé. A könyv bemutatója szerdán 16 órakor lesz a Kertész Imre Intézetben. A kötetről a 95. Ünnepi Könyvhéten beszélgetés is lesz június 15-én 10 óra 30 perctől a Vörösmarty téri színpadon. Június 15-én pedig 12 óra 30 perctől ismerteti a mű keletkezéstörténetét Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány standjánál - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com