Megkezdődött a 3. Pajtaszínházi szemle a Nemzeti Színházban Budapesten (2. rész)

Megkezdődött a harmadik Pajtaszínházi Szemle a fővárosi Nemzeti Színházban, ahol szombat-vasárnap 19 amatőr színtársulat mutatja be előadását a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és a Magyar Teátrumi Társaság mintaprogramjának keretében.A szemle szombati megnyitóján Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a helyi közösségi élet szervezésében, erősítésében kiemelkedő szerepe van a Pajtaszínházi szemlének, az amatőr színjátszás ünnepének.

    
Felidézte, hogy 2015 őszén az Emmi és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatásával, a Magyar Teátrumi Társaság és Nemzeti Művelődési Intézet a falusi színjátszó mozgalom újraélesztése érdekében indította útjára a programsorozatot. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet szellemi örököseként immár az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. működik együtt a Teátrumi Társasággal a program megvalósításában.
   

Kiemelte: a résztvevő amatőr színtársulatokkal fél éven keresztül dolgozik egy szakmai mentor és egy helyi amatőr művészeti csoportvezető. Az elmúlt két programidőszakban az ország összes megyéje 43 színtársulattal kapcsolódott, és a seregszemlére több mint kétezer ember volt kíváncsi. Elmondta, hogy idén újabb 19 településen alakult pajtaszínházi közösség, ennek köszönhetően már 62 településre ért el a fejlesztő program.


Az idén Városföld, Vásárosbéc, Kétsoprony, Hollóháza, Apátfalva, Magyaralmás, Dör, Monostorpályi, Atkár, Jásztelek, Tardos, Tar, Bag, Hedrehely, Újdombrád, Pálfa, Kissomlyó, Sümegprága, Milejszeg vesz részt az eseményen. A települések 42 százaléka ezernél kevesebb lakossal rendelkezik - mondta. Hangsúlyozta, hogy a program sikerét bizonyítja többek között az is, hogy az első két évad 43 színjátszó közösségéből 35 csoport továbbra is működik. Azóta 31 darabot állítottak színpadra és mintegy 120 településen léptek fel falunapok, fesztiválok, népünnepélyek keretében.
   

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház vezérigazgatója szerint ez a program hozzájárul ahhoz is, hogy a vidéki közösségek, az elnéptelenedő vidék elhiggye saját magáról, hogy életképes és meghatározó tényezőnek számít a jövőben is. Kiemelte, azt szeretnék, hogy mindenki a sajátjának érezze a Nemzeti Színházat, hiszen ez a ház "tényleg a nemzet színháza".
   

"A nemzeti művészet az, amelyiknek a gondjai, problémái, történetei belőlünk fakadtak, mi hoztuk létre 1100 éves történelmünk folyamán" - hangsúlyozta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, hozzátéve: a nemzeti kultúra a jelenből táplálkozik és a jövőre irányuló terveit a nemzet keretein belül gondolja.
    

A nemzet kultúrájában viszont benne van a szomszédos népek kultúrája is, aminek köszönhetően kapcsolatot lehet létesíteni másokkal is - hangoztatta az MMA tiszteletbeli elnöke. Szombaton tíz, vasárnap kilenc társulat előadása lesz látható az idei szemlén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com