Megkezdődött a 8. Székely Fesztivál a Millenárison

Gasztronómiai különlegességek, kézművesek portékái, gyerekprogramok és koncertek várják a közönséget a két év kihagyás után ismét megrendezett Székely Fesztiválon Budapesten, a Millenárison péntektől vasárnapig.Az elmúlt két év a bezártságról, a küzdelemről, a bizonytalanságról, a járványhelyzetről és a szomszédban kitört háborúról szólt. Az idei vásár egyfajta fellélegzés, de még inkább az összetartozás ünnepe - mondta el a Székely Fesztivál pénteki megnyitóján Varga Mihály pénzügyminiszter, a rendezvény fővédnöke.
    

Hozzátette, a Székely Fesztivál egyfajta "barométer", amely jelzi, mennyire élő az anyaország és Székelyföld kapcsolata: a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben például 40 ezren látogattak el a rendezvényre. A fesztivál nemcsak a múltra épül, hanem a jövőbe is mutat - hangsúlyozta a pénzügyminiszter, kiemelve azt, hogy a rendezvény a gazdasági kapcsolatok szorosabbá fűzéséhez is hozzájárul.
    

Varga Mihály emlékeztetett: a kormány egy olyan Kárpát-medencei gazdasági tér kialakítására törekszik, amely erősíti a térség termelési és piaci pozícióit, segíti az itt működő vállalkozásokat, mindezen keresztül pedig az itt élők boldogulását. Felidézte, a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési program keretében már csaknem 200 milliárd forint jutott erre a célra.
    

A 2017-ben elindított erdélyi gazdaságfejlesztési programban eddig több mint 6000 pályázatot támogatott a magyar költségvetés, 174 milliárd forint értékű beruházás megvalósulását segítve - közölte Varga Mihály. Tarlós István miniszterelnöki főtanácsadó, volt budapesti főpolgármester elmondása szerint a fesztiválon mintegy 150 erdélyi vállalkozást ismerhetnek meg a látogatók, és 200 fellépő gondoskodik a kulturális élményekről.
    

Itt lesznek a sóváradi fagylaltosok, meg lehet kóstolni a háromszéki Székely csárda főztjeit, Ménes-Hegyalja borait, készül kürtőskalács, a látogatók gyönyörködhetnek a székely kézművesek termékeiben, egymást követik a tánccsoportok, mesemondók, kiállítások, koncertek és gyermekprogramok - szólt a rendezvényről.
    

Tarlós István hangsúlyozta azt is, hogy a fesztiválnak köszönhetően fejlődhetnek a Székelyföld és a nemzet fővárosa közötti kapcsolatok. Péter Ferenc, Maros megye elnöke elmondta, az eseménysorozat célja, hogy bemutassa a jellegzetes székely életmódot, ízvilágot, világlátást. Tamás Sándor, Kovászna megye elnöke hozzátette: ezen a hétvégén a székelyek Székelyföld különbözőségeit adják elő Budapesten, hogy együtt lehessen megélni az összetartozást.
    

Borboly Csaba, Hargita megye elnöke azt emelte ki, hogy a fesztivál a gazdasági kapcsolatok mellett az emberek közötti kapcsolatokat is megerősíti. Mint a szervezők közölték, a seregszemlét az Újra együtt hívószóval rendezik meg, idén Tamási Áronról is megemlékezve születésének 125. évfordulója alkalmából. A nagyszínpadon 200 fellépő ad műsort, az eseményen részt vesznek Hargita, Maros és Kovászna megye képviselői. Fellép Jobbágytelkéről a Szépszivárvány néptáncegyüttes, a székelyudvarhelyi Boróka néptáncegyüttes, a Válinka tánccsoport és a Turul táncosok, valamint a Tisztás gyerekcsoport Kézdiszentkeresztről.
    

Idén először könnyűzenei koncertek is lesznek: péntek este Gyergyószékről a Teddy Queen rockegyüttes, másnap a Lazy Jam jazzegyüttes zárja az estét. A Vendégváró Székelyföld című kiállítás minden nap más megye - Hargita, Maros és Kovászna - látnivalóit, kulturális értékeit mutatja be. A gyerekeket kézműves foglalkozások várják: lesz fafaragás, korongozás és kürtőskalács-készítés. A Székely Fesztivál minden nap reggel 9-től este 9-ig várja a látogatókat, a belépés ingyenes.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com