Megkezdődött a Hauszmann Alapítvány Mesterek öröksége című konferenciája (2. rész)

Megkezdődött a Hauszmann Alapítvány Mesterek öröksége - a művészi igényű kézműves szakmák kutatásának és oktatásának kérdései egykor és napjainkban című konferenciája a megújuló Budavári Palotanegyedben, a Főőrség épületében szerdán.A Hauszmann Alapítvány második alkalommal megrendezett konferenciájának célja a "szépmíves mesterségek", a művészi igényű kézműves szakmák kutatásának, oktatásának és megújításának kérdésköre és az alapítvány munkájának és eredményeinek bemutatása.
    

Vassné Bojta Amina, a Hauszmann Alapítvány főigazgatója elmondta: több szakmai együttműködést is elindítottak, 2021 óta együttműködő partnerek a Várkapitánysággal, hiszen a vári műemlék-rekonstrukciós munkálatok során tapasztalt szépmíves munkaerőhiány kihívást jelent a beruházásokért felelős szervezetnek.
   

Hozzátette: a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel, a Művészeti Szakközépiskolák Szövetségével és a Kisképzővel (Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája) is szoros stratégiai együttműködést kötöttek 2022-ben. A szakmai szervezeteket is megkeresve elsőként a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületével kötöttek megállapodást.
    

Kiemelte: küldetésük a kihalófélben lévő szakmák pótlása, ezért új képzéseket indítottak. Az idei év szeptemberében 77 év után újra elindították a magyar művészi igényű kézműves kivitelezés államilag elismert oktatását. A képzés formája kétéves, esti tagozatú, az első osztály létszáma 34 fő, saját műhellyel rendelkező vállalkozótól építészen át frissen végzett diákig számos jelentkező volt a képzésre, amelynek első negyedéve már lezajlott a Kisképző helyszínén.
    

Mint mondta, saját oktatási központ létrehozását is tervezik Szentendre külterületén, a Hauszmann-család egykori annavölgyi birtokán, ahol a villaépület rekonstrukcióját, a nagyközönség számára való megnyitását tervezik. Jelenleg a Hauszmann-emlékház, az oktatási épület és a kollégium tervezése zajlik. Elmondta: feladatuk a budai Vár építészeként ismert Hauszmann Alajos örökségének ápolása, ehhez kapcsolódva tudományos tevékenységet is végez az alapítvány. 2022-ben kiadói tevékenységbe kezdtek, megjelentették Hauszmann Alajos naplóját, majd a Szent István király intelmei - régen és most című munkát, az idén a Budavári Palotanegyed története című és a Szent István-termet bemutató angol nyelvű kötetet, valamint egy tanulmánykötetet a tavalyi konferencia előadásaiból.
    

Dóczi Gergely, a Magyar Képzőművészeti Egyetem kancellárja kiemelte: az egyetemen folytatott vitáik tárgya a leggyakrabban az, hogy hasznosítható-e, hasznosítandó-e, és ha igen, hogyan hasznosulhat legjobban a képzőművészet. A klasszikus művészeti ágakban keletkezett alkalmazott művészeti műtárgyaink jelentős része nem kortárs művészek alkotása, ez a fajta hasznosítás az elmúlt néhány évtizedben nem volt fókuszban hazánkban - tette hozzá.
    

Azzal együtt, hogy a Képzőművészeti Egyetem hagyományosan elsősorban az autonóm művészeti képzés otthona, egyre nagyobbnak mutatkozik az igény, hogy a vizuális élmény és a használhatóság, a szépség és a hasznosíthatóság közelebb kerüljenek egymáshoz - mondta. Ezért is üdvözölte, hogy a Hauszmann Alapítvány is felismerte a Kisképző értékeit és a szépmíves mesterségek komplex oktatási, kutatási és dokumentációs céljai megvalósítása érdekében szoros együttműködésbe kezdtek.
   

A Hauszmann Alapítvány anyagi és szakmai támogatásával a Kisképző pedagógusai és szakoktatói az intézményben ápolt tapasztalatok alapján indítottak szépmíves szakképzéseket. Ennek köszönhetően hosszú idő után újra szerezhetnek majd oklevelet magas presztízsű hagyományos szakmákban fa és bútor, fém, festő, szobrász és üveg szépmíves mesteremberek az alapítvány hosszú távú képzési programjában.
    

Kiemelte: a kezdeményezés nemcsak hiánypótló, de olyan történelmi lehetőség, amelyet az utolsó pillanatok egyikében kezdeményezett a Hauszmann Alapítvány, hiszen sok szakmában már csupán néhány olyan szakember él és dolgozik, aki képes a tudás hiteles átadására. "Az első évfolyam jelentkezőszáma azt mutatja, hogy a képzésekre bőséggel van igény, és majdnem teljesen biztosak vagyunk abban is, hogy az okleveleket szerzők tudására ugyanígy nagy igény mutatkozik majd a munkaerőpiacon is" - hangsúlyozta. A tudományos konferencia meghívott előadói, köztük több szakterület képviselői, ismertetik munkájukat, tapasztalataikat, kutatómunkájuk eredményeit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com