Megkezdődött a Múzeumi ReStart rendezvény

Megkezdődött a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) a Múzeumi ReStart rendezvény, amelyen átadták Az év múzeuma, Az év kiállítása díjat és a Közösségi Múzeum elismerést. Az egész napos szakmai programok online követhetők.Az év múzeuma versenyét a "nagy múzeumok" kategóriában a Ludwig Múzeum (Budapest), a "kis múzeumok" között a Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény (Budaörs) nyerte. Az év kiállítása címet a 2 millió forint feletti bekerülési költségű kiállítás kategóriában a Duna Múzeum (Esztergom) Vízeum című új állandó kiállítása, a 2 millió forint alatti kategóriában a vajdasági Topolya Község Múzeuma Volt egyszer egy színház. című időszaki tárlata nyerte. A Közösségi Múzeum elismeréseket az idén 14 muzeális intézmény vehette át.

    
Varga Benedek, az MNM főigazgatója a pénteki budapesti eseményen elmondta: a koronavírus-járvány első hulláma megakadályozta, hogy májusban megrendezzék a Múzeumok Majálisát, a második hullám pedig azt, hogy a Múzeumi ReStart rendezvény programjain a múzeumi szakma újra találkozhasson. Az eredetileg a Múzeumkertbe tervezett program egy részét szűk körben a múzeum dísztermében rendezik meg.
    

Kassai Hajnal, az Emmi közgyűjteményi főosztályának vezetője elmondta: a rendezvényen 12 szakmai workshop lesz, az online eseményen 28 előadó, 64 kerekasztal-résztvevő szerepel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com