Megkezdődött a pécsváradi vár felújítása

Egy teljes egészében uniós finanszírozású, 300 millió forintos projektnek köszönhetően újul meg a pécsváradi vár, amelyben zarándokszállás, a bencés életmódot bemutató interaktív tér, látványkonyha, íjászpálya és kovácsműhely is létesül.

Bíró Ferenc, Pécsvárad független polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a régóta várt fejlesztés a napokban indult el, s 2014 nyaráig tart, s teljes egészében Európai Uniós forrásokból, önerő felhasználása nélkül valósul meg. Hozzátette: a fejlesztés nagyságrendjét jól mutatja, hogy utoljára mintegy harminc esztendővel ezelőtt volt komolyabb munka a várban, amelynek egyre magasabb üzemeltetési költségei, valamint romló állaga miatt hatalmas segítséget jelent a sikeres pályázat.

pv

Bíró Ferenc elmondta: a projekt keretében eredeti állapotába állítják vissza az országos jelentőségű műemléki védettség alatt álló épületet, s azt új, a 21.

századi követelményeknek megfelelő funkciókkal és szolgáltatási elemekkel töltik fel.

A beruházás a szálloda rész felújításával vette kezdetét, és jelentős építési, helyreállítási, felújítási munkálatok következnek a palotaszárnyban is. A megszépült várba számos turisztikai attrakciót terveznek, melyekkel elsősorban a bencés rend, a vár első lakóinak életét szeretnék feleleveníteni.

Helyet kap a létesítményben bencés gyógyteázó és gyógyfőzetkészítő interaktív helyiség, illat- és sókamra, bencés gyógytevékenységet bemutató hely, látványkonyha korabeli főző- és sütőeszközökkel, kovácsműhely látványkovácsolással, pihenő- és fényképezőhely „Vak Béla trónjával”, várudvari látványelemek, továbbá a múzeumban a Szent Korona másolatát is kiállítják. Mindezek mellett zarándokszállást is kialakítanak a várszálló felső emeletén, Pécsvárad ugyanis a Magyar Zarándokút egyik állomása, s a vár mint hivatalos pecsételőhely amúgy is népszerű a vándorlók körében.

A polgármester beszámolt arról is, hogy a fejlesztéssel nyolc új munkahelyet teremtenek, valamint hogy - az épület műemléki jellegét szem előtt tartva - akadálymentes környezetet alakítanak ki.

Pécsváradon abban bíznak, hogy a regionális turisztikai kínálat fejlesztésével a vállalkozói kedvet is ösztönzik, és a vendégéjszakák számának növelése az idegenforgalom tartós erősödését eredményezi majd. Bíró Ferenc annak a reményének adott hangot, hogy a vár eddigi évi 10-12 ezres látogatottsága a következő években 30-50 százalékkal növekszik a fejlesztéseknek köszönhetően.

A pécsváradi vár története több mint ezer évre nyúlik vissza. Eredetileg bencés apátság volt, amelyet 998-ban, a trónra lépése előtt Szent István adományozott az egyháznak. Első apátja a koronát Rómából elhozó Asztrik lett. A monostort már az alapítása után megerősítették, a későbbiekben pedig - már a török kiűzése után - uradalmi központként is működött a vár. Jelenleg múzeumként és szállodaként funkcionál, legkülönlegesebb értéke pedig az az altemplomi freskó, amely az Árpád-kori magyar művészet egyik legkorábbi – 1158-ból származó – emléke.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com