Megkezdődött a Sebestyén Ádám székely mesemondó verseny Vaskúton (2. rész)

Megkezdődött szombaton a Sebestyén Ádám nevét viselő és huszonegyedik alkalommal megrendezett székely mesemondó verseny a Bács-Kiskun megyei Vaskúton.Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a vetélkedő megnyitóján elmondta: a mesemondó versenyt az idén a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett Mátyás király-emlékév jegyében rendezik meg.

   
Emlékeztetett: a híres uralkodót 560 évvel ezelőtt választották meg Magyarország királyává, 575 éve született Kolozsváron. Mint mondta, Mátyás király emléke azonban nemcsak a történelemkönyvekben maradt meg, hiszen a nép is megőrizte emlékezetében. Élnek a személye köré szőtt mesék, mondák, és nemcsak a magyarság, hanem a szlovákok, a románok, a szerbek és a horvátok körében is - tette hozzá.
    

Az államtitkár a seregszemlét jó alkalomnak nevezte, hogy találkozzanak a hagyományainkat és meséinket őrző gyermekek, fiatalok és felnőttek. Potápi Árpád János elmondta: a Mátyás-király emlékév programjainak lebonyolítója a Magyarság Háza, amely a Kárpát-medence minden területén és a diaszpóra magyarságnak is szervez rendezvényeket.
    

Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke a mesemondó verseny jelentőségét hangsúlyozva kiemelte: a székelyek az énekek mellett a verseny révén adhatják tovább és éltethetik gyönyörű szavaikat. A mesék, énekek és táncmozdulatok ápolását és átadását a gyermekeiknek pedig a székely anyák fontos küldetésének és egyben kötelességének nevezte.
   

Stráhl Istvánné, a Vaskúti Székely Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az idei megmérettetésre Bács-Kiskun, Baranya és Tolna megye bukovinai székelyek lakta településeiről, valamint a határon túlról, a vajdasági Székelykevéről összesen 48 mesemondó jelentkezett. A négy korcsoportban versengő nevezők közül a délelőtti elődöntőkön választják ki a 12 legjobbnak ítélt versenyzőt, akik a délutáni döntőn mérik össze előadókészségüket.
    

Az első székely mesemondó versenyt 1998-ban Kakasdon rendezték meg. Sebestyén Ádám 1921-ben a bukovinai Andrásfalván született, eredeti foglalkozása földműves volt, mellékállásban kántorként és a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozott. Később alkalmazott lett egy takarékszövetkezetben. Az 1960-as évek közepétől önkéntes néprajzi gyűjtőként, önszorgalomból szerzett tudására támaszkodva kezdte tanulmányozni a bukovinai székelyek történetét és népi kultúráját.
    

Sebestyén Ádám a bukovinai székely telepesek története, népdalai után népmeséik összegyűjtésébe és még élő, illetve elhunyt kiemelkedő mese?mondók bemutatásába fogott. Számos könyve jelent meg. 1996-ban hunyt el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com