Megkezdődött a szászvári várkastély felújítása

Megkezdődtek a szászvári várkastély középkori műemlék együttesének mintegy félmilliárd forintos felújítási munkálatai - közölte az MTI-vel a beruházó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).

Az intézmény és az Európai Unió támogatásával megvalósuló, mintegy 500 millió forintos rekonstrukció során nemcsak a várkastély főépületének felújítására helyezik a hangsúlyt, hanem az épület történetének bemutatáshoz szükséges látogatóterek kialakítására is.

IF

Ennek célja a várkastély különleges építészeti történeti értékének bemutatása, valamint az épület turisztikai vonzerejének növelése – térnek ki rá a közleményben.

A tervezett helyreállítást követően több kiállítóteret is kialakítanak a kastély termeiben. A tárlatokon az érdeklődők megismerkedhetnek a várkastély változatos történetével, a középkori Magyarország főpapi udvarainak jellegzetességeivel, illetve a középkori pécsi püspökség történeti és művészeti világával.

A felújított műemlék együttes várhatóan a jövő év első felétől lesz látogatható.

MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com