Megkezdődött az Emlékhelyek napja a Fiumei úti sírkertben (2. rész)

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépésével megkezdődött az Emlékhelyek napja a Fiumei Úti Sírkertben szombaton, Budapesten. A több mint 50 helyszínt felölelő országos programsorozat a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontossággal bíró helyszínekre igyekszik felhívni a figyelmet a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében.A Fiumei Úti Sírkert több mint temető - fogalmazott újságíróknak Radnainé Fogarasi Katalin, a szervezet főigazgatója az ünnepélyes megnyitón.

Hozzátette: a nemzeti emlékhelyen este 11 óráig folyamatos programokkal várják az érdeklődőket.

A második alkalommal megszervezett Emlékhelyek napját este a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye zárja a Kossuth-mauzóleum előtt felállított színpadon, a koncertet animációs vetítés kíséri a műemlék falán, de látványos fényfestés kerül az összes nagyobb sírépítményre is - emelte ki Radnainé Fogarasi Katalin.


Elmondta azt is: a regisztrált programok teljesen beteltek, több mint ezren jelentkeztek a tematikus sétákra a Fiumei Úti Sírkertbe, amelynek főbejáratánál megnyílt az ismeretterjesztő kiadványokat kínáló új infopont is. A programsorozat részeként a fővárosi Kossuth téren tematikus sétákkal, az Országgyűlési Múzeum különleges tárlatvezetéseivel, este pedig tér-zenével várják a látogatókat, fellép a Swing á la Django és a Dohnányi Big Band.


Egerben ostromjátékkal élik újra az 1552-es diadal legfontosabb eseményeit, Szigetváron Zrínyi asztalához ültetik, majd bátorságpróbára szólítják a börtönpincében az érdeklődőket, Pákozdon kard mellett lézerpisztolyt is kézbe lehet venni, a drégelyiek pedig csillagtúrát vezetnek majd. A muhi csata emlékművénél egésznapos családi programokat szerveznek, és idén először vesz részt a programban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a budapesti Trefort-kert, Széphalom és a Tatabányai Turul emlékmű is, valamint látogatókat vár a rákoskeresztúri Új köztemetőben novemberben nyílt látogatóközpont is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com