Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája (2. rész)

Megkezdődött szombaton Budapesten az Aquincumi Múzeumban a Múzeumok éjszakája programsorozat, amelyen országszerte kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és táncprodukciókkal is várják az intézmények a látogatókat.Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az esemény hivatalos megnyitóján hangsúlyozta, hogy a tizenhatodik alkalommal megrendezett programsorozaton immár 420 közgyűjtemény 2200 programot kínál.

    
Felhívta a figyelmet arra, hogy ez az egyedülálló esemény a muzeológusok, múzeumi dolgozók több hónapos munkájával, valamint más kulturális intézmények és művészeti együttesek összefogásával valósult meg. A programok közül kiemelte a Mezőgazdasági Múzeumban látható kaszkadőrbemutatót, amely a Fővárosi Nagycirkusz együttműködésével jött létre. Celldömölkön a Vulkánpark Látogatóközpont, míg a budapesti Elektrotechnikai Múzeumban izgalmas, innovatív tárgyak várják a látogatókat - tette hozzá.
  
"Ilyenkor kinyílnak a vitrinek, ilyenkor megelevenednek a hangszerek, meg lehet fogni a tárgyakat, és azokat az embereket, akik különben nem járnak múzeumba, akik nem kultúra fogyasztók, azokat is el tudjuk csábítani" - hangoztatta az államtitkár. A fővárosban idén is egységes karszalaggal lehet minden helyszínt és programot látogatni. A karszalagokkal ingyenesen használhatóak a BKK hét útvonalon közlekedő múzeumi körjáratai. "Mivel most fél Budapest le van zárva, azt üzenjük a fővárosiaknak, hogy használják a BKK járatait" - hangsúlyozta az államtitkár.
    

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendezvény idei fővárosa Pécs, ahol tizenkét helyszínen mintegy száz programra várják a látogatókat. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta: az idei eseménysorozat a családok évéhez is kapcsolódva alakította ki programjait. Az összes programnak mintegy 30 százaléka köthető a családok évéhez, országszerte összesen 632 esemény kapcsolódik az idei kiemelt tematikához - tette hozzá.
    

Kiemelte, hogy a családok éve nem csak új támogatási formákat jelent a családok számára, hanem sok színes programot is. Az év eleje óta nagyjából 200 ezren vettek részt a családok éve különféle programjain, több mint 400 rendezvényt szerveztek országszerte. "A család és kultúra nagyon szorosan összekapcsolódik egymással, ma már a kulturális programok az egész család számára kínálnak kikapcsolódási és tartalmas időtöltési lehetőséget" - hangoztatta az államtitkár.
    

A Múzeumok éjszakája programjai közül kiemelte a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum családi kincskereső programját, a Kiscelli Múzeum épületsétáját és zseblámpás kriptatúráját, amelyek egyaránt érdekes szórakozást nyújthatnak a gyerekek számára. A Magyar Nemzeti Múzeumban családi betűkereső, míg a Mesemúzeumban kalandpálya és rendhagyó kiállítás várja az érdeklődőket. Az Országos Széchényi Könyvtárban pedig Széchényi-kód címen játékos nyomozásra nyílik lehetősége a családoknak - sorolta a programokat az államtitkár.
   

Láng Orsolya, az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park igazgatója hangsúlyozta: a Múzeumok éjszakáján tekintheti meg először a közönség a nemrég helyreállított és átadott Mithrász-szentélyt, a programokat is e téma köré csoportosították. Szombaton éjjel kettőig fáklyás tárlatvezetés, állatcsonttal foglalkozó régész állatcsont kirakós bemutatója, koncertek, csillagászati bemutató és ökörsütés várja a látogatókat. A programsorozatot egy római kori temetkezési bemutató zárja - tette hozzá az igazgató.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com