Megkezdődött az Országházi Gyermekkarácsony

Megkezdődött szombaton az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös szervezésű Országházi Gyermekkarácsonya, amelyen több mint nyolcszáz hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyermek vesz részt. A Parlament épületében Kövér László, az Országgyűlés elnöke fogadta a gyerekeket és képviselőjüknek átadta az Országház kulcsát. A karácsonyi programok megkezdése előtt a résztvevőket köszöntve a házelnök arra emlékeztetett, hogy az Országházat több mint 100 évvel ezelőtt építették a mesterek a Kárpát-medencéből idehozatott anyagokból, és az idelátogatók szerint a világ egyik legszebb Parlamentje. "Legyetek büszkék rá!" - mondta.

Kövér László elmondta: évről évre máshonnan érkező gyerekeket látnak itt vendégül és minden alkalommal néhány órára átadja számukra az Országház kulcsát. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke elmondta, hogy Magyarország leghíresebb és legismertebb művészei lépnek fel a rendezvényen.

Az egész házat betöltő gazdag programban a meghívott népszerű művészek, előadók karácsonyi műsorral szórakoztatják a gyerekeket, akik idegenvezetéssel végiglátogathatják az Országház nevezetességeit, játszhatnak a Csodák Palotájában, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, neves sportolókkal, művészekkel és zenészekkel találkozhatnak. A programokat arcfestés, lufihajtogatás és buborékfújás színesíti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

http://ujhazak.com