Meglepetés könyvvel jelentkezett az új dán király

Kongeord (A király szava) címmel jelent meg könyve pár nappal trónralépését követően X. Frigyes dán királynak - számolt be róla szerdán a BBC News.A könyv kiadása három nappal Frigyes trónra lépése után a dánokat és a médiát is alaposan meglepte. A 110 oldalas kötetben a médiajelentések szerint a király számos témáról osztja meg gondolatait, köztük Dánia világban elfoglalt helyéről és feleségével, Mária királynéval való kapcsolatáról.
    

X.

Frigyes édesanyja, II. Margit, aki 52 évig volt dán királynő, szilveszterkor jelentette be visszavonulását, és vasárnap hivatalosan is lemondott a trónról. A könyv elkészítésében Jens Andersen, Frigyes 2017-ben megjelent életrajzának írója működött közre. A kötet a Frigyessel az elmúlt másfél évben készült interjúkból született.
    

Frigyes egyebek mellett gyermekkorát is felidézi a könyvben, és arról is beszél, hogy nem volt könnyű számára elfogadni, hogy ő lesz Dánia királya, mint mondta: "csak olyan akartam lenni, mint bármelyik korombeli fiú". A király hitéről is vall a könyvben, és elmondja, hogy ausztrál feleségével esténként együtt imádkozik gyermekeivel.
    

X. Frigyes trónra lépését dánok tízezrei kísérték figyelemmel vasárnap. A meghatott király, akit a Christianborg palota előtt ünnepelt a tömeg, a tévéközvetítés szerint kijelentette: azt reméli, hogy a jövő "egyesítő királya lesz".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com