Megnyílt a 26. Művészetek Völgye

Megnyílt a 26. Művészetek Völgye összművészeti fesztivál, Veszprém megye három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden tíz napon keresztül több mint ezer kulturális program várja az érdeklődőket.muveszetek_volgye_2010_terkep_kis_1A Taliándörögdön tartott pénteki megnyitón Oszkó-Jakab Natália program- és marketingigazgató elmondta: a fesztivál három települése közül Taliándörögdön a színházé lesz a főszerep, Kapolcson a könnyűzene, Vigántpetenden pedig a komolyzene kerül a középpontba.

A Taliándörögdi Nemzeti Szín-tér programjait a Nemzeti Színház szervezi, de Színművészeti Egyetemnek is saját udvara lesz a településen.

A színház színpadon kortárs társulatokat láthat a közönség és a faluban alakították ki a Fonó-udvart is.

Vigántpetenden a katolikus templomban minden este komolyzenei koncerteket rendeznek, itt lesz hallható Rákász Gergely orgonahangversenye is. A kapolcsi katolikus templomban pedig a Virtuózok versenyben megismert fiatalok, köztük Boros Misi is fellép majd.

Kapolcson kapott helyet idén is a fesztivál nagyszínpada. A MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpadon fellép az Ivan & the Parazol, Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma, az Irie Maffia, az Anna and the Barbies, az Ocho Macho, a Brains, Szabó Balázs Bandája, a Paddy and the Rats, a Kiscsillag és az Erik Sumo Band, a zárónapon pedig Skye és Ross áll színpadra Morcheeba-ból. Kapolcson lesz udvara a Design Terminálnak, Harcsa Veronikának, Hobonak és itt várja a közönséget a Momentán udvar és a Kaláka versudvar is.

A pénteken kezdődött tíznapos programok július 31-én, vasárnap zárulnak. A települések közt minden nap délelőtt tíz órától késő éjjelig óránként közlekednek Csigabusz jelzésű fesztiválbuszok.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com