Megnyílt a Betlehemi jászolkiállítást a Magyarság Házában

Megnyílt az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó kézműves alkotásokat bemutató 22. Betlehemi jászolkiállítás a Magyarság Házában kedden, Budapesten.

A népszokások, a kézművesség és a régi tradíciók felelevenítésével a tárlat teret nyújt a hagyományos kultúrák és értékek számára a mindent elárasztó szórakoztatóiparral szemben - fogalmazott a megnyitón Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese, aki hangsúlyozta azt is: a kiállítás segít átérezni a betlehemi jászolból mindenkor áradó nyugalmat, csendességet és szeretet.

magyarsaghaza

A Magyar Kézművességért Alapítvány októberben 22.

alkalommal hirdette meg a Betlehemi jászol című pályázatát, amelyre hazai és határon túli magyar kézművesek, népművészek és kézműves iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek egyaránt jelentkezhetnek természetes alapanyagok felhasználásával készült alkotásaikkal.

A néprajzkutatókból, iparművészekből és a Ciszterci Egyházközség tagjaiból álló szakmai zsűri mintegy 180 beérkezett pályázat közül 171 alkotó csaknem 300 művét válogatta be a szerdától látogatható kiállítás anyagába, amely részben a Magyarság Házában, részben a veszprémi Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban tekinthető meg - ismertette Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke.

Hozzátette: a betlehemezés és a betlehemi jászolállítás az egész Kárpát-medence legelterjedtebb, legismertebb néphagyományai közé tartozik, nyelvtől és vallástól függetlenül.

Semmelweis Tibor, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kézműves Tagozatának alelnöke emlékeztetett: 1994 óta több mint háromezer alkotó műveit ismerhette meg a közönség a betlehemi jászolkiállításoknak köszönhetően, amelyek anyagából eddig 24 kiadvány született.

A kiállítás anyagából Semmelweis Tibor kiemelte Budai Katalin bútorfestő modern felfogású karácsonyfáját, a Szekszárdi Kolping Iskola mohácsi tagozatának betlehemi jászolát, és különösen érdekesnek nevezte Serföző Helén Jézus születése című képét.

Köszöntőt mondott a kiállítás megnyitóján Beke Márton, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Művészeti és Közművelődési Főosztályának vezető-helyettese, Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója és Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes is.

Az eseményen számos alkotó vehetett át elismerést pályaművéért többek között a Fővárosi Önkormányzat és az EMMI felajánlásainak köszönhetően. Hasonlóan az előző évekhez, a kiállítás anyagából idén is album készült.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com