Megnyílt a Budapesti Karácsonyi Vásár

Kézműves termékekkel és minőségi gasztronómiai kínálattal várja az érdeklődőket péntektől a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren.Budapestet fesztiválkínálata teszi igazán vonzóvá, hiszen a kulturális rendezvénysorozatok mellett egész évben gasztronómiai és más jellegű fesztiválok várják a látogatókat - mondta el a karácsonyi vásár pénteki sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes. Mint kiemelte, a Vörösmarty téri rendezvényen kizárólag kézműves termékekkel találkozhat a vásárló; a kiállítókat szakmai zsűri választja ki szigorú minőségi követelmények alapján.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője hozzátette: a város téli turisztikai kínálatának fontos eleme a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, amelyet évek óta Európa tíz legjobbja közé sorolnak. A hivatalos megnyitó ünnepséget szombat délelőtt tartják, majd a vásár során 160 kulturális és családi program is várja a közönséget - közölte.

Novotny Antal, a Katlan Tóni fesztiválkonyhájának vezetője a vásár gasztronómiai kínálatáról szólva elmondta, elsősorban a hagyományos téli, karácsonyi ételek és italok bukkannak fel a standok étlapjain, de lesznek olyan újdonságok is, mint a málnapálinkás puncs vagy a meggyes forró sör. A BFTK idén először könyvgyűjtést szervez a rászoruló fővárosi szociális intézmények részére a vásáron, amelyre nyolc karitatív szervezetet is meghívtak.

Újdonság, hogy a Belföldi Budapest Card tulajdonosai a MÁV járatain kedvezményesen utazhatnak a vásárra, és vehetnek igénybe számtalan kedvezményt a fővárosban. A Budapesti Karácsonyi Vásár programjáról a http://budapestinfo.hu/hu/karacsonyi-vasar.html honlapon taláhatók részletes információk.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com