Megnyílt a Magyar EXPO sikerek című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban (2. rész)

Magyar EXPO sikerek címmel nyílt időszaki kiállítás kedden a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM), ahol 170 év 32 világkiállításával, valamint az azokon megjelent magyarok sikereivel ismerkedhet meg a közönség.Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a kiállításmegnyitón emlékeztetett arra, hogy a magyarok már az első, 1851-es londoni világkiállításon részt vettek, ezzel is megmutatva a világnak, hogy a magyar nemzet nem pusztult el a világosi fegyverletétel után.
    

A világkiállítások saját nemzeti önbizalmunk erősödését segítették elő - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a magyar nemzet a 19. század végétől mindvégig meg tudta mutatni a világkiállítások alkalmával, hogy lélekszámától függetlenül az első nemzetek közé kíván tartozni. A kultúrák és nemzetek találkozási pontjául szolgáló világkiállítás egy óriási siker, amely globális szinten is közösséget teremt - hangsúlyozta Navracsics Tibor.
    

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója kiemelte: a tárlat mintegy 50 magyar közgyűjtemény és magánszemély világkiállításokhoz kapcsolódó műtárgyait gyűjti össze és mutatja be egy helyen. A Magyar Nemzeti Múzeum látogatóinak mintegy negyven százaléka külföldi, ezért az intézménynek kiemelt szerepe van abban, hogy a külföldiek lássák, van miért megbecsülni ezt a nemzetet - fogalmazott a főigazgató, aki hozzátette, hogy a kiállítást a gyerekek körében is népszerűsíteni kívánják.
    

A tárlat célja a magyarok világkiállítási szereplésének, sikereinek komplex bemutatása a világkiállítások nemzetközi terében. A tárlathoz felkutatták a világkiállításokhoz kapcsolódó műtárgyak legtöbbjét, és ezeket a lehető legnagyobb számban be is mutatják. A tárlat foglalkozik a világkiállítások létrejöttével, jelentőségével, az emberiségre gyakorolt hatásával is. A kiállításon a magyar képző- és iparművészet mellett megjelenik az építészet, a tudomány- és technikatörténet, a kézműipar, a kereskedelem, az élelmiszeripar és a vendéglátás is.
    

Az elmúlt 170 év világkiállításaiból olyan ikonikus műtárgyakat, felemelő és érdekes történeteket mutat be a kiállítás, amelyeken keresztül egy nem mindennapi magyar sikertörténet rajzolódhat ki. A tárlatban a herendi és a Zsolnay gyár remekei, Rómer Flóris naplója és Vikár Béla fonográfhengerei mellett többek között olyan festők művei szerepelnek, mint Markó Károly, Than Mór, Lotz Károly, Madarász Viktor, Székely Bertalan, valamint Munkácsy Mihály. A Magyar EXPO sikerek című kiállítás 2023. augusztus 20-ig tekinthető meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com