Megnyílt a Műcsarnok centenáriumi Reigl Judit-kiállítása

"Élni sötétben is lehet, alkotni csak világosságban" - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Reigl Judit munkáiból a világhírű magyar-francia képzőművész születésének centenáriumára a Műcsarnokban megrendezett kiállítás keddi megnyitóján.Beszédében az államfő kiemelte: a kiállítás látogatói egy olyan korszakos női alkotó előtt hajthatnak fejet, aki a szabadságot mindennél többre tartotta. Reigl Judit nem állt be a sorba; amikor a tehetségét felismerő kommunista hatalom a saját céljaira kívánta felhasználni, ő ellenállt - idézte fel.
    

Visszaszerzett szabadságában végül az elnyomás ihlette képeket vitte vászonra. Így vált a legnagyobb magyar női absztrakt művésszé. Nem akart világhírű lenni, mégis az lett. Festményeit ma már a világ legnagyobb és legfontosabb kortárs közgyűjteményei őrzik - mutatott rá a köztársasági elnök. Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt is éppen a Műcsarnok rendezte az első nagy, átfogó kiállítást Reigl Judit munkásságából, hozzátéve: a most megnyílt tárlat egyik leggazdagabb áttekintése a monumentális életműnek. A Reigl Judit 100 - Reigl Judit és a Második párizsi iskola című kiállítása 2024. január 28-ig látható a Műcsarnokban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com