Megnyílt a XX. Országos Érembiennálé Sopronban

Hatvanöt képzőművész 214 alkotása látható a XX. Országos Érembiennálén Sopronban, a Lábasházban.

A vasárnap tartott megnyitó ünnepségen Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy az 1977 óta megrendezett seregszemlén az ország képzőművészei az idő körforgását láttatják az alkotásokon keresztül.

erem_2ioy

Kifejtette: az érmék formai, tartalmi elemei mindig az adott korszak stílusjegyeit viselik, akár a jelenkorban készülnek, akár a barokk vagy a római korban születtek.

A megnyitón nyolc képzőművész munkáját ismerték el.

A legrangosabb kitüntetést, Sopron Megyei Jogú Város önkormányzatának nagydíját, a Ferenczy Béni-díjat 2007 után második alkalommal vette át ifjabb Szlávics László képzőművész.

Tavaly született munkái az éremművészet határterületén mozgó olyan alkotások, amelyek nem működő óraszerkezetekből készültek. Többek között klasszikus irodalmi műveket és olyan szerzőket, mint Jules Verne, idézett meg velük.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma díját Szabó Virág képzőművész kapta. Az Urbi et orbi című, hat alkotásból álló sorozat a pápaság és a magyar nép kapcsolatának hat eseményét ábrázolja. Megjeleníti többek között a 999-ben II. Szilveszter pápa által megküldött Szent Koronát, felidézi III. Kallixtusz pápát és a déli harangszót, XI. Ince pápát és Buda 1686-os felszabadítását és II. János Pál pápa 1991. évi máriapócsi látogatását. A szakmai zsűri indoklása szerint az egységesen jól megfogalmazott téma, a biztos plasztikai tudás és az újszerű megfogalmazás miatt részesítették Szabó Virágot az elismerésben.

Az ünnepi megnyitón Pálffy Katalin a Civitas fidelissima - a leghűségesebb város díjat, Varga Éva a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díját, Molnár Mercédesz Dorisz a Magyar Éremművészetért Alapítvány díját, Katona József István pedig a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete díját vehette át, mint a legszebb emlékérem tervezője. Nagy Lajos Imre a legjobb vertérem tervezőjeként Szabó Géza ötvösmester díját kapta, Karizs János pedig Kiss Nagy András Emlékdíjban részesült.

Az Országos Érembiennálét kétévente rendezik a Soproni Ünnepi Hetek keretében. Az idei kiállítás augusztus 2-ig tekinthető meg.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com