Megnyílt Budapest három nagy belvárosi adventi vására

Egyszerre nyílt meg pénteken Budapest három nagy adventi vására: péntektől az év utolsó napjáig a Városháza parkban, a Vörösmarty téren és a Szent István-bazilika előtt is várják a látogatókat többek között adventi témájú előadásokkal, korcsolyapályával, kézműves programokkal, fényfestéssel és gasztronómiai vásárral.

ökumenikus segélyszervezetBán Teodóra, a Városháza parkbeli és a Vörösmarty téri vásárok programjait szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft.(BFTK) ügyvezető igazgatója a pénteki megnyitón kiemelte: idén másodszorra rendezik meg összehangolt időpontban és tartalommal a három nagy fővárosi karácsonyi vásárt.

A három program közül a legrégebbi, a 15 éves múltra visszatekintő Vörösmarty téri adventi-karácsonyi vásárt ma már Európa egyik legkedveltebb téli turisztikai attrakciójaként emlegetik, tavaly első helyen állt a Sunday Times hat európai karácsonyi vásárt felvonultató rangsorában, de szerepelt a Travel & Leisure tízes listáján, valamint az Expedia Times és a The Daily Telegraph toplistáján is - hangsúlyozta.

A Vörösmarty téren százhuszonegy kézműves jelenik meg a legkülönbözőbb portékákkal az ékszerektől a kerámia tárgyakon át a szűcs- és bőrmunkákig, de a gasztronómiai termékek és az ünnephez illő forró italok széles választékából is válogathat a közönség.

A tér sarkában álló színpadon dzsessz, utcazene és világzene szól majd minden hétköznap délutántól, hétvégén pedig már délelőttől egészen késő estig.

A gyerekeket a minden nap nyitva tartó játszóház mellett egy 1930-as években készített körhinta is várja, amelyen Grimm és Andersen meséi, valamint a János vitéz egyes jelenetei elevenednek meg. A téren elhelyezett óriási adventi koszorúnál vasárnaponként ünnepi gyertyagyújtást tartanak.

A Városháza parkban idén elsősorban a gyerekeknek kedveznek: szombat délutánonként diafilmvetítés, karácsonyi mesejátékok és interaktív gyerekkönyv-bemutatók váltják egymást, a Kolping Katolikus Iskola diákjai Wass Albert karácsonyi meséit adják elő és ők tartják a kézműves foglalkozásokat is. Az estéket bábszínházi előadások vagy gyerekkoncertek zárják. December 6-án a Kiss Kata Zenekar 17 órakor kezdődő koncertjére megérkezik majd a Mikulás is.

Vasárnaponként délután betlehemes játékokat adnak elő színész hallgatók, diákcsoportok és hagyományőrzők, majd gyertyagyújtást tartanak, amelyet a Virtuózok tehetségkutató ifjú zenészeinek fellépése követ. Esténként dzsesszkoncerteket szerveznek: Gájer Bálint és Oláh Dezső estjét Szűcs Gabi Christmas Swing, majd Kozma Orsi és Cseke Gábor Kiskarácsony című koncertje követi, a negyedik vasárnap pedig a Swing a la Django húzza a talpalávalót.

A Szent István téren negyedik éve rendezik meg az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű programot: a vásárban keramikusok, bőr- és textilművesek, ötvösök, ruha- és kiegészítő-tervezők, grafikusok és fotóművészek, de még egy bútorkészítő is árulja portékáit, a Zrínyi utcában pedig a hagyományos magyar ízek mellett eredeti belga gofrit, és frissen készített tésztaételeket is kínálnak.

A 14 év alattiak ingyenesen használhatják a 200 négyzetméteres korcsolyapályát, ahol hétvégenként oktatást is szerveznek, pénteken és szombaton pedig a Göncöl Néptáncegyüttes táncházába kapcsolódhatnak be a családok.

A vásár hagyományai szerint advent első vasárnapján gyertyagyújtó ünnepséget tartanak, amelyen Snell György püspök, a Szent Jobb őre és Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere köszönti az adventi időszakot, majd a szervezők közösen felkapcsolják a tér, a belváros utcái és a középpontban felállított karácsonyfa díszkivilágítását.

Idén ezen a napon lesz látható először az monumentális fényfestés, amely a Bazilika homlokzatát december végéig sötétedés után fél óránként karácsonyi témájú rövidfilmekkel kelti életre.

A helyszínen a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei kihelyezett adományponton mézeskalács szívvel hálálják meg a nehéz sorsú embereket támogatók segítségét.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com