Mégsem lép fel a Batók Fesztiválon Matha Argerich

A meghirdetett programmal ellentétben mégsem lép fel a szombaton kezdődött Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválon július 11-én este Martha Argerich, a világhírű zongoraművész athéni koncertje után szombathelyi fellépését is lemondta - közölte az MTI-vel a fesztivált szervező Filharmónia Magyarország munkatársa.Szederkényi Éva tájékoztatása szerint a nyitókoncert műsorát a helyzethez alkalmazkodva úgy alakították át, hogy egy igazi "ősbemutatóval" kárpótólják a közönséget, Wolf Péter: Utazás című művének kamarazenei átíratát ugyanis először hallhatja majd a közönség.

Hozzátette: a darabban a világ koncertpódiumain méltán elismerést szerzett Liszt Ferenc Kamarazenekar művészei közül Hutás Gergely, Kovács Attila és Pintér Attila szólistaként is bemutatkozik majd az est folyamán, ahol Bartók Divertimentó-ja, Britten: Simple Symphony és Liszt: Angelus című művei is felcsendülnek. A Liszt Ferenc Kamarazenekart Takács-Nagy Gábor vezényli.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com