Megújítva viszi tovább a Radnóti Színházat Kováts Adél

Fiatal művészek és női alkotók produkciói jelennek meg hangsúlyosabban a Radnóti Színház repertoárján, miután jövő év februárjától Kováts Adél, a társulat vezető művésze veszi át a színház igazgatói posztját.radnótiKováts Adél színművészt a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntésével választotta meg a Radnóti Színház új ügyvezető igazgatójának, miután Bálint András 30 év után nem pályázott újra a vezetői posztra. Az új igazgató megbízása február 1-től öt évre szól.

Bálint András, a színház jelenlegi igazgatója az új vezető megválasztása alkalmából tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy nagyon kedvére való a döntés. "Nem kérdéses, hogy ez így van nagyon jól" - jegyezte meg. Mint mondta, színészként továbbra is tagja marad a társulatnak.

Kováts Adél arról beszélt, hogy pályázatát - amelyet már nyilvánosságra hozott - Komáromi Györggyel, a színház gazdasági igazgatójával és Valló Péter főrendezővel írta, terveit ezzel a csapattal szeretné megvalósítani. Arról szólva, hogy miért vállalkozott a vezetői feladatra, elmondta: ugyan boldog, sikeres színésznő, de vonzza a kihívás és hogy komplexebb módon foglalkozhasson a színházzal.

Hozzátette: színészként is a társulat tagja marad.

Kiemelte: 22 éve dolgozik a színházban, az ő energiája, szellemi terméke, érzelmi odaadása mind benne van az eddigi sikerekben és fontos számára, hogy ez a minőség, erő, energia ne tűnjön el. Valló Péter elmondta: a főváros döntése szerint valamiféle kontinuitás fog megvalósulni a Radnóti Színház működésében, a változás mégis azt a feladatot rója a színházban dolgozókra, hogy a színház lépjen egyet előre.

Hangsúlyozta: a Radnóti Színháznak van egy jól beágyazott helye a budapesti színházi életben, amelyet butaság lenne elveszíteni, csakúgy mint azt a közönséget, amely régóta ragaszkodik a színházhoz. Elmondta: gondolkodásuk centrumában az áll, hogy a Radnóti Színházat megújulva, felfrissítve, de abba az irányba vigyék tovább, amely munka 30 éve Bálint Andrással elkezdődött.

"A Radnóti Színház a pesti polgárság emblematikus találkozóhelyévé vált és ez jó lenne, ha így maradna" - jegyezte meg, hozzátéve: a színház mindig kicsit változik, de az alapvető irányt nem kell sutba dobni. Valló Péter az MTI-nek elmondta: egy megalkuvásoktól mentes művészszínházat szeretnének megvalósítani.

A színház annyira kicsi, hogy pusztán gazdasági szempontból leadni a színvonalból nem szabad - jegyezte meg. A társulat frissítéséről is szólt és arról, hogy határozottabban szeretnének a marginalizálódott társadalmi helyzetben lévő emberek problémái felé fordulni. Ez a fajta szociális érzékenység az eddigieknél hangsúlyosabban megjelenne a műsorpolitikában.

Kováts Adél elmondta: a darabválasztásnál a legfontosabb szempont továbbra is az irodalmi igényesség és a releváns témaválasztás lesz. Kiemelte: a fiatal alkotóknak szeretnének teret adni és a fiatalabb közönségréteget megszólítani. Céljuk tanítani a fiatalokat színházba járni és szeretni a kőszínházat is az alternatív közeg mellett.

Elmondta: elsősorban erre a társulatra épít, de változások is lesznek, mivel vannak betöltetlen helyek, a társulatot meg lehet erősíteni. "Hiszek a klasszikus szerepkörökben" - mondta, hozzátéve: fontos, hogy jelen legyenek a különböző generációk a társulatban.

Hangsúlyozta: változtatni szeretne a női alkotók alulreprezentáltságán és fontosnak tartja, hogy a társadalmat erősen foglalkoztató témák feldolgozásakor a női aspektus erősebben megjelenjen. Szólt arról, hogy céljuk új terek megtalálása, amelynek igénye már korábban is felmerült, ennek egyik lehetősége a társulat Andrássy úti próbahelyének kibővítése, valamint új helyszíneket is keresnek a színház közvetlen környezetében, ilyen lehetőséget kínálhat például a Sirály épülete, amelyet befogadóhelyként is működtetnének.

Az új játszóhelyek teret adhatnak a kísérletezésnek és az extrém sorsokat, női témákat feldolgozó kamaradaraboknak, monodrámáknak. A tervezett együttműködésekről szólva az MTI-nek elmondta: a Capa Központtal többek között összművészeti projekteket és tematikus napokat terveznek, a Lengyel Intézettel pedig felolvasószínházi esteket hoznának létre közösen, különös tekintettel a női szerzők darabjaira.

Kováts Adél elmondta: az évad második felében - ahogy már meghirdették - Juronics Tamás rendezésében Carlo Gozzi Turandot című darabját mutatják be, az évad utolsó premierjeként pedig Szikszai Rémusz rendezését láthatja a közönség. A következő évadban Alföldi Róbert, Kovács D. Dániel, ifj. Vidnyánszky Attila és Valló Péter fog rendezni a Radnóti Színházban.

Elmondta: a nemzetközi kapcsolatok bővítésében is szeretne előrelépni, a színház például már eddig is folyamatos kapcsolatban állt a Bukaresti Nemzeti Színházzal.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com