Megújul a nyíregyházi múzeum

Több mint 2,8 milliárd forintos beruházással teljesen megújul a nyíregyházi Jósa András Múzeum műemléki épülete, a belső és külső rekonstrukciót is magában foglaló kivitelezési munkálatok várhatóan idén nyáron kezdődnek el és a tervek szerint 2023 őszére fejeződnek be.A felújításra, illetve az épület turisztikai jellegű fejlesztésére vissza nem térítendő támogatást nyert el a nyíregyházi önkormányzat, ez a beruházás az utolsó láncszem Nyíregyháza új kulturális negyedének kialakításában - mondta el a projektet beharangozó hétfői, nyíregyházi sajtótájékoztatón Ulrich Attila alpolgármester.
    

Hozzátette, az önkormányzati tulajdonban lévő múzeumépület rekonstrukciójának tervezése jelenleg is zajlik, a felújítás várhatóan jövő év végére fejeződhet be. Az 1924 és 1926 között Maróthy Kálmán tervei alapján, neoklasszicista stílusban épített épületegyüttes eredeti funkciója pénzügyi palota volt, a második világháborút követően megyei szakigazgatási szerveknek adott otthont, majd az MSZMP pártbizottságának székházaként működött. A jelenleg több mint egymillió tárgyat őrző Jósa András Múzeum 1974-ben nyitotta meg kapuit ezen a helyszínen, az azóta eltelt időben pedig nem végeztek hasonló jellegű felújítást az épületegyüttesen.
    

A múzeum a felújítás idejére az intézmény bezár, a műtárgygyűjteményeket elköltöztetik, vagy ideiglenesen máshol helyezik el - tette hozzá az alpolgármester. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója kifejtette, az idén 153 éves intézményben még soha nem volt hasonló méretű építészeti felújítás. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kiírásán elnyert pénzből a múzeum két szárnyában, négyezer négyzetméteren kezdődhet el a munka idén nyáron.


A múzeumigazgató a részletek említése nélkül elmondta, a megújult épületben tizenöt turisztikai attrakció, modern kiállítóterek és "interaktív élményelemek" várják majd a látogatókat. A nyíregyházi múzeum jelenlegi állandó kiállításait január végéig tekinthetik meg a látogatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com