Megújul és kibővül az egri vár kazamata-rendszere

Az egri vár felújításának második ütemében megkezdődik a kazamata rekonstrukciója, illetve kibővítése is, ezért május 4-én átmenetileg bezár a vár földalatti erődrendszere - közölte Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Egerben.

evSzavai szerint a múzeum leglátogatottabb kiállításáról van szó, hiszen a várba betérők 60-70 százaléka felkeresi a kazamatát.

Hozzátette: a földalatti erődrendszerrel utoljára a '80-as években foglalkoztak behatóbban, így ha most nem fognak hozzá a műszaki felújításához, pár éven belül be kellett volna zárni, mert néhány helyen már életveszélyessé vált.

Berecz Mátyás elmondta, hogy a most kezdődő fejlesztés keretében nemcsak az itt lévő kiállítás újul meg, hanem a földalatti erődrendszer egy bő száz méteres ággal bővül ki. Ez a - Dobó utcával párhuzamosan futó, a szakemberek előtt már ismert - kazamataág a vár 1596-os ostroma során megsérült, félig-meddig beomlott.

A műszakilag megújult kazamata új, látványos, interaktív attrakciókat is kap: itt lesz majd látható a török korabeli hadi építészetet, várharcászatot bemutató kiállítás, illetve egy, az Egri csillagok és a valóság munkacímet viselő tárlat is.

Elhangzott: a kazamata átmeneti bezárásának idejére "helyettesítő tartalmakkal" is készül a vár, amelyek a későbbiekben is látogathatóak, megtekinthetőek lesznek. Ilyen a végvári katonai életet bemutató, Történelem testközelben című látványos program, melynek során a 16. század fegyvereivel, a végvári vitézi élet szépségeivel, kalandjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A másik új attrakció az Egri csillagok útján címet viseli, s Gárdonyi Géza regényének várbéli helyszíneit mutatja be.

Ugyancsak újdonság lesz az egerszalóki Greenzero, illetve Aenima stúdió által készített, Magyarország 1100 éves történetét bemutató 3D-s, 15 perces film. Ennek egri premierjét csütörtökön tartják. A 3D-s mozinak helyt adó Ispotály-pincében ugyanakkor továbbra is láthatóak lesznek az Eger 1552 és a Pangea című 3D-s filmek.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com