Megújul idén a gyulai vár

Megújul idén a gyulai vár, a kiállítóhelyet működtető cég szakemberei több lépcsőben terveznek átalakításokat az egykori erődítményben. Az elképzelések között szerepel a várkiállítás frissítése is - közölte a várat is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kedden közleményben az MTI-vel.Kedden bezárt a vár Rondellának nevezett épületrésze, az eddig ott működő pénztár a vár épületébe, az egyik börtönhelyiségbe költözött.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Így a bejárat a Kerecsényi-kapuhoz került, "ami teljesen új látványt nyújt majd. Az eddigi bejáraton azonnal az emeleten találta magát a látogató, míg a jövőben egy impozáns kapun belépve megtapasztalhatja az erődítmény 2,5-3 méter vastag, fölé magasodó téglafalainak erejét" - idézik Fekete-Dombi Ildikót, a gyulai kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját.

Ezzel a vártorony külön látogathatóvá vált, így külön is lehet jegyet venni a várkiállításba és a vártoronyba. A toronyba terveznek egy kisebb kiállítást Albrecht Dürer magyar származású bajor festőművész és grafikus gyulai kötődéséről; emellett az épületrész olyan funkciókat is kap, amelyek valóban kilátóvá teszik: felállítanak például távcsövet, illetve megjelenítik az erődítmény 16. századi részeit is.

A szakemberek tervezik a csaknem 20 éves állandó kiállítás átgondolását és frissítését is, emellett hamarosan folyamatosan nyitva tartó vendéglátóhelyként működik majd a várborozó, ahova a Rondellából az ajándékbolt is beköltözik. Új funkciót kap például az éléskamra, itt a tavaly indult és gyorsan népszerűvé vált szablyavívás jut új térhez. Az eddiginél jóval tartalmasabb információkkal látják el a kiállítótereket a magyar mellett angol és román nyelven.

Fekete-Dombi Ildikó elmondta, a többlépcsős kivitelezés egyik oka, hogy a fejlesztéseket elsődlegesen saját forrásból finanszírozzák. Emellett a modernizációt a gyulai vár folyamatos látogathatóságának megtartása mellett szeretnék levezényelni. "Az átalakítás valamennyi elemét még ebben az évben be akarjuk fejezni" - húzta alá.

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com