Megújult a visegrádi Kaán Károly-forrás környéke

A Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai megújították a Visegrádról megközelíthető Kaán Károly-forrás környezetét - közölte a társaság kedden az MTI-vel.Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint eltávolították a korában lerakott gumiszőnyegeket, majd kőzúzalékkal burkolták a forrás környékét és a víznyerő helyre vezető utakat, így száraz lábbal is megközelíthető a nyáros is bővízű forrás.

    
A munkálatok során felújították a tűzrakóhelyet, kicserélték a korlát egy szakaszát, valamint újrafestették a padokat.

A forrást évente több tízezer ember keresi fel Visegrád vagy Pilisszentlászló felől, illetve a Spartacus-ösvényen túrázva. A kiépített környezetnek köszönhetően akár egész napos programot is érdemes ide szervezni.
    

A Kaán-forrás vízkifolyását 1938-ban építették ki, majd 1975-ben felújították. A forrás vize csekély ásványi anyag tartalmú, kissé kemény, alacsony nátrium-tartalmú, ivási célra megfelelő víz, az egyik legjobb ízű a Dunakanyarban. A névadó Kaán Károly erdőmérnök teremtette meg a hazai természetvédelem alapjait, ő indította el az első világháborús veszteségek utáni erdőtelepítési programokat. Kaán Károly használta először a "természetjárás" fogalmát, tőle ered a ma ismert kifejezés.


A visegrádi forráson kívül a térségben a budapesti Nagy-Hárs-hegyi kilátó őrzi a nevét, az Agrárminisztérium Kossuth téri árkádsora alatt pedig szobra látható. A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén. A társaság kezelésében lévő erdőket évente mintegy húszmilliónyian látogatják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com