Megújult játékokkal és szabadulószobákkal nyílt újra a Csodák Palotája

Megnyílt és új játékokkal, előadásokkal, bemutatóterekkel és négy tematikus szabadulószobával várja szombattól a látogatókat a Csodák Palotája (Csopa) új helyszínen, Budapesten, a Bécsi úti Új Udvar bevásárlóközpontban.Mizda Katalin, az intézmény vezetője az újranyitás alkalmából tartott bemutatón felidézte, hogy interaktív központot 21 évvel ezelőtt fizikusok alapították, azonban a Csopa vezetése fontosnak tartotta, hogy a fizika mellett a többi tudományterület felé is nyissanak, ezért az élményalapú oktatás és a játszva megismerés felől kezdték építeni, fejleszteni a Csodák Palotáját.

    
"Minél több időt tölt egy gyerek a környezete megismerésével, annál sikeresebb lesz felnőtt korában a gondolkodásban és a tanulásban egyaránt" - emelte ki. Hozzátette: a tudásvágyból táplálkozó kíváncsiság fontos ahhoz, hogy felnőttkorban is képes legyen az ember új készségeket elsajátítására, kreatív váltásokra.
    

Mizda Katalin felidézte, hogy 2016-ban, a Csopa "testvéreként" megnyitott a Csopa Playbar, amelynek célja az volt, hogy a kamasz és a fiatal felnőtt korosztályhoz szóljon és egy olyan helyet teremtsen, ahol kényelmesen, kellemesen és inspiráló közegben tölthetik el szabadidejüket. "Idén a két helyszín összeköltözésével megteremtettünk egy világszínvonalú, több tudományágat felölelő, minden korosztálynak jó programot nyújtó tudományos szórakoztatóközpontot" - mondta.
   

Az új, 5000 négyzetméteres, két szintes helyszínen több mint 250 eszköz és játék mutatja be közérthető és szórakoztató formában a természettudományok csodálatos jelenségeit. Az Öveges-teremben látványos tudományos előadások várják a látogatókat, de kialakítottak négy tematikus szabadulószobát, különleges 5D-s, 9D-s és körmozis élményvetítésekre alkalmas termet, de lehet kalandozni a Tudósok Csarnokában és az Űrbázison is, a számos izgalmas program és interaktív, az egész család számára legalább félnapos kalandozást nyújtó tudományos programok mellett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com