Megújultak a busójárás színterei Mohácson

Egy több mint 850 millió forintos beruházás eredményeként újították fel és építették át a busójárás központi színtereit, s szereztek be a rendezvények színvonalát emelő eszközöket Mohácson - közölte az Duna-parti város önkormányzata az MTI-vel.A mohácsi önkormányzat közleményében emlékeztettek arra, hogy immár tizenegy esztendeje képezi az UNESCO szellemi kulturális örökség részét, így egyre több látogatót vonz a busójárás. A fejlesztések indokaként hozzátették: a tömegek színvonalas kiszolgálása elengedhetetlenné tette a rendezvény egyik fő helyszíneinek számító Deák tér és a Hősök parkja teljes rekonstrukcióját, a Busóudvar korszerűsítését, a rendezvényt szolgáló infrastruktúra megújítását.

   
Mint írták, a tavaly nyár óta zajló beruházások részeként a busójárásra érkezők gasztronómiai ellátását szolgáló, a máglyagyújtás Széchenyi téri helyszínétől háromszáz méterre lévő Deák teret rendezvénytérré alakították. A téren egy négyszáz négyzetméteres vízmedence létesült, amelyet rendezvények alkalmával kiürítenek és nézőtérré alakítanak. A park tengelyében lévő rendezvényterületet árusító sávvá alakították, ott a kitelepülő árusok számára elektromos áram, víz- és szennyvíz-csatlakozási lehetőséget biztosítottak.
    

A fejlesztésekkel révén csaknem tízezer négyzetméternyi felületet láttak el burkolattal - jelentős részben térkövekkel -, sétányokat építettek, növényeket telepítette, korszerűsítették a közvilágítási rendszert és utcabútorokat helyeztek el. Így a Deák tér és a Hősök parkja tömegrendezvények időszakán kívül városi közparkként funkcionálhat - írták a közleményben.
    

Megvalósult a park területén meglévő műalkotások restaurálása, áthelyezése is, a tér keleti oldalán pedig Trischler Ferenc szobrászművész munkája, a három alakos Busók ördögkeréken című szoborcsoportot állították fel. A Busóudvarban a kor elvárásainak megfelelő élményelemeket kínáló technikai fejlesztések is megvalósultak, interaktív kiállítás jött létre. Emellett a busójárás színvonalát javító eszközöket is beszereztek, így egyebek mellett egy negyven négyzetméteres LED-fal, motoros fedésű színpad, korszerű hang- és fénytechnikai berendezések, több mint száz kézműves sátor és másfél száz sörpadgarnitúra is a városba került.
    

Az önkormányzat közlése szerint a fejlesztések illeszkednek a mohácsi közterületek felújításával kapcsolatos önkormányzati programba. Ennek részeként tavaly adták át a városban a több mint félmilliárd forintból megújult, 2,5 hektáros zöldfelületű Szepessy parkot is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com