Megváltoztatják a kisvárdai színházi fesztivál programját

A jövő évtől megváltoztatják a magyar színházak kisvárdai fesztiváljának programját, kevesebb produkciót hívnak az észak-szabolcsi városba, ugyanakkor több lesz a bemutató jellegű előadás.Kisvárdai Várszínház és Művészetek HázNyakó Béla, a rendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója az MTI-nek elmondta: 2016-ban június 17. és 25.

között rendezik meg a fesztivált, amelynek szervezése már megkezdődött. A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állítja össze, aki korábban már volt tagja a kisvárdai fesztivál zsűrijének és a 2014/2015-ös évad Pécsi Országos Színházi Találkozójának (POSZT) egyik válogatójaként jól ismeri a határon túli magyar teátrumok műsorkínálatát.

Az igazgató kiemelte, hogy a szervezők és a válogatók elképzelése szerint erősíteni szeretnék a kilenc napos rendezvény fesztiváljellegét. A korábbi éveknél kevesebb, csupán tizenegy plusz egy produkciót hívnak meg a jövő nyári Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiváljára.

Hozzátette: a plusz egy előadásra az a színház lesz jogosult, amely vállalja, hogy a következő, 2016/2017. évi szezon első bemutatóját Kisvárdán tartja. Nyakó Béla tájékoztatása szerint a fesztivál versenyprogramjában több díszbemutató jellegű, értékállónak bizonyult előadást, valamint magas művészi színvonalat képviselő, de kifejezetten közönségbarát darabot szeretnének látni.

A fesztiválmenedzsment azt is tervezi, hogy előadással tiszteleg Tompa Gábor 25 éves kolozsvári színigazgatói munkássága előtt. A világhírű erdélyi magyar színházi rendező 1957. augusztus 8-án született Marosvásárhelyen. Irányítása alatt a Kolozsvári Állami Magyar Színház Európa-hírű színházi műhellyé vált, 2008 óta tagja az Európai Színházi Uniónak is.

A kolozsvári színház számos nemzetközi, anyaországi és romániai elismerésben részesült, olyan alkotókat vonzott, akiknek köszönhetően a kulturális intézményt a szaksajtó mára az egyik legjobb magyar színháztársulatként tartja számon.

Szabó József "Ódzsa", a nagyváradi hajdani legendás színházrendező könyvet ír Tompa Gábor pályájáról, s a kötetet szeretnék a kisvárdai fesztiválon bemutatni - mondta Nyakó Béla. Az igazgató megemlítette azt is, hogy a jövő évi fesztiválra teljesen felújítják a kisvárdai művészetek házának épületét, méltó helyet teremtve a versenyprogram előadásainak és a szakmai fórumoknak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com