Mélységek és magasságok címmel hirdette meg jövő évadát a Soproni Petőfi Színház

Mélységek és magasságok címmel hirdette meg a 2024/2025-ös évadát a Soproni Petőfi Színház - tudatta a teátrum az MTI-vel.A közlemény idézi Kiss Józsefet, a színház igazgatóját, aki szerint fontos, hogy az évad darabjai olyan üzeneteket hordozzanak, amelyek tükrözik, hogy a "sötét mélységeket legyőzve, nagy mélységekből felemelkedve lehet eljutni a fényes magasságokba, miközben nehéz lélekutakat és szerteágazó történeteket járunk be".
    

Az igazgató örömét fejezte ki, hogy több olyan kortárs darabot is bemutathatnak, amelyek minden korosztályt megérinthetnek. Felnőtt bérletben az évadot a Federico Fellini filmje alapján készült Országúton című színmű nyitja Kiss József Jászai-díjas művész rendezésében szeptember 21-én. Októberre tűzték ki Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékának bemutatóját, a darabot Mikó István Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész állítja színpadra.
    

A kamaratérben lehet majd tekinteni novemberben Pass Andrea kortárs drámáját, az Eltűnő ingereket, az előadást Kéri Kitty rendezi. Szintén novemberben lesz látható a nagyszínpadon Galt MacDermot, Jerome Ragni és James Rado Hair című musicalje. A Kvártélyház Szabadtéri Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkcióját Tompagábor Kornél viszi színre.
    

Februárban Maros András és Szálinger Balázs Phil Collins című vígjátékát tekintheti meg a közönség Hargitai Iván rendezésében. Az évadot áprilisban Neil Simon műve, a Furcsa pár zárja zenés vígjáték formában, amelyet a Jászai-díjas Olt Tamás állít színpadra. A középiskolások megnézhetik az Országúton, a Játék a kastélyban, a Phil Collins és a Hair című darabokat. A felsősöknek három felnőtt bérletes előadás mellett kínálja a színház William Golding és Németh Ervin A legyek ura című darabját a kamaratérben, valamint a Wéber Anikó regényéből Németh Ervin által készített Az osztály vesztese című színházi nevelési előadást az iskolákban.     


Az alsós és óvodás bérletesek megnézhetik a veszprémi Kabóca Bábszínház két produkcióját, amelyeket Markó Róbert, a bábszínház vezetője írt és rendezett. A Gréta című előadást novemberben tűzik műsorra, a Harmadik sárkányt pedig áprilisban. A karácsonyi időszakban Csajkovszkij balettjét, a Diótörőt játszák, amelynek koreográfusa Demcsák Ottó, a Sopron Balett Harangozó-díjas művészeti vezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com