Mentorprogram indul hazai formatervezők számára

A Magyar Divat és Design Ügynökség (MDDÜ) közös mentorprogramot indít az Európai Dizájn Intézettel (Istituto Europeo di Design) (IED), a főként a marketing és a menedzsment köré épülő oktatási programban hat magyar cég munkatársai vesznek részt - közölte szerdán Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője.A program előzményeiről elmondta, hogy az ügynökség indulása óta folyamatos kapcsolatban van az iparág különböző szereplőivel: a tervezőkkel, oktatási intézmények vezetőivel, gyártókkal, hogy megismerjék mindazon nehézségeket, kihívásokat, amelyek az iparágon belül felmerülnek.

   
Így derült ki számukra, hogy a gyakorlati tudás és a források hiánya mellett "kiemelkedő hiányérzet" jelentkezett még az üzleti életbe való bekapcsolódás során, az abban való boldogulásban. Ezért felkerestek több nemzetközi oktatási intézményt, hogy kialakítsanak egy egyénre szabott mentori rendszert a hazai márkák számára. Ennek során esett a választásuk az IED-re.
  

Ismertetése szerint a mentorálási program alapvetően két fontos terület, a marketing és a menedzsment köré épül majd. Ezen a két területen belül hat olyan modult fognak a tervezők hallgatni, mint például a branding, a kommunikáció, a pozicionálás, az üzleti tervezés, amelyek a jövőben hasznosak lehetnek abban, hogy nemzetközi szinten is stabilan működni tudjanak - tette hozzá. A program során a résztvevők a workshopok mellett nemzetközi szakemberekkel egyeztethetnek, a folyamat végén pedig egy projektmunkát készítenek.
    

Bata-Jakab Zsófia ismertetése szerint a csütörtökön induló, hat hétig tartó programban hat mentorált vesz részt: a Komonka Textile Design, a Viaplant, a Yoza, a Sixay Furniture, a Position Collective és a Multifelt Factory. Mint mondta, a résztvevők stabil hazai márkákat képviselnek. Giovanni Ottonello művészeti vezető (IED) elmondta, hogy a több mint félszáz éves intézmény keretén belül jelenleg 11 oktatóközpont működik, ezek közül hét Olaszországban, kettő Spanyolországban és kettő Brazíliában található. Évente 10 ezer hallgatóval dolgoznak együtt és 106 országban gondozzák a tehetségeket. Így a hallgatók nemcsak a kurzusokat végzik el, hanem belekerülnek egy nemzetközi körforgásba is - tette hozzá. Mint mondta, a program kölcsönös tanulási folyamatra, ismeretátadásra ad lehetőséget.
    

Jacopo Bargellini stratégiai tanácsadó arról beszélt: tapasztalatai szerint, amikor a fiatal tervezők "belevetik magukat a munkába", akkor azt kizárólag a kreativitás oldaláról közelítik meg és csak másodlagos szerepet tölt be maga a piaci megjelenés, a menedzsment. Mint fogalmazott, arra kell a formatervezőket inspirálni, hogy egyrészt nagyon szép és kreatív dolgokat tervezzenek, de ezek azért legyenek eladhatóak is. A mentori programot ennek a gerincén építették fel.
    

A program céljának nevezte, hogy segítsenek a magyar dizájnereknek kialakítani egy egyértelműen megkülönböztethető, saját identitást. Mint mondta, a résztvevő cégek hallgatói decemberben mutatják majd be azt az új dizájnstratégiát, amelyet a tanultak alapján szeretnének kialakítani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com