Meseíró pályázatot hirdet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete

A családi és emberi kötődés és gondoskodás erősítése céljából a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) meseíró pályázatot hirdet Gyermekeink ajánlják - nagycsaládosok meséi II. címmel.A nagy meseírók művei mellett nagyon sok szülő maga is talál ki történeteket, meséket, amiket aztán több gyermekének is mesél az évek során.

A pályázat során ezeket szeretnék megismerni, a gyermekek által kedvelt saját meséket - olvasható a NOE kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
    

Mint írják, a kiírás szerint szülők, valamint idősebb testvérek egyaránt jelentkezhetnek a szépirodalmi pályázatra. Azok jelentkezését is várják, akik nem tagjai a Nagycsaládosok Országos Egyesületének. A tájékoztatás szerint a 2017 után másodszor meghirdetett pályázatra korosztálytól függetlenül, gyermekek számára írt meséket várnak, amelyek alkalmasak arra, hogy azt a szülők bármikor elmondhassák, felolvashassák gyermekeiknek.
    

A beérkezett műveket szakmai Bíráló Bizottság bírálja el. Pályázónként maximum egy pályázatot fogadnak el, azonban egy családból többen is pályázhatnak. A legjobb három pályamű díjazásra kerül: az első helyezettet 400 000 forint; a második helyezettet 200 000 forint; a harmadik helyezettet pedig 100 000 forint illeti meg. A nyertes pályaműveket a NOE Levelek című kiadványban is közölni fogják - írja a közlemény.
    

A pályázatokat a noe@noe.hu e-mail címre várják 2023. január 15-ig. Az eredményhirdetés 2023. február 28-án várható. Bővebb információk és a részletes szakmai követelmények a Nagycsaládosok Országos Egyesületének honlapján és Facebook-oldalán találhatók meg - áll az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com