Mészáros László fotói a TOBE Gallery-ben

Mészáros Lászlótól megszokott módon nagyméretű, mégis a korábbiaktól teljesen eltérő fotókból látható kiállítás Modulus címmel április 11-étől a budapesti TOBE Gallery-ben.Mészáros LászlóMészáros László több évtizede van jelen a művészeti fotográfia világában. Legutóbb az Art Market Budapesten találkozhatott munkájával a közönség 2015 októberében, előtte 2015 nyarán Los Angelesben állított ki az On The Ground Floor Gallery Roots (Gyökerek) című csoportos kiállításán - idézi fel a TOBE Gallery által az MTI-hez eljuttatott közlemény.

Emlékeztetnek: Mészáros László sokoldalú fotográfus, ennek jó példája, hogy míg az Art Marketen festményszerű, gigantikus, Munkácsy festészetét, fénykezelését, kompozícióit megidéző képe volt látható, Los Angelesben az elszigetelten élő pakisztáni Kalas törzsről készült három portréját állították ki.

A Modulus című kiállítás keretében a fotográfustól megszokott nagyméretű fotók kapnak helyet a galéria falain, azonban merőben új, a korábbiaktól teljesen eltérő fotósorozatra számíthat a közönség. "A fotográfust az összepréselt műanyag flakonok, fémdobozok, nejlonok látványának ritmusossága fogta meg: a látszólagos káoszban meglátta a rendet.

A nem tudatos, teljesen véletlenszerű módosulásokban magát az alkotást pillantotta meg (...) Fotográfiáin keresztül nézve a látványból előbújik a zeneiség és a forma lenyűgöző játéka. Ebből a látványból a fotográfus absztrakt világot teremtett" - áll a május 13-áig megtekinthető tárlat ajánlójában. A kiállítás április 23-án a Budapest Art Week galériatúrájának induló állomása lesz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com