Mézeskalácssütéssel indította adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

Idén is ismert emberek részvételével zajló mézeskalácssütéssel indította el hagyományos adventi adománygyűjtési akcióját az Ökumenikus Segélyszervezet pénteken. A budapesti Akvárium Klubban a szervezet önkéntesei, sportolók, közéleti és televíziós személyiségek közösen készítik el az - adományvonalra utaló -, 1353 darab mézeskalács szívet, amelyet az adományozóknak adnak át az ünnepi időszakban felajánlásaikért cserébe. Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója azt mondta: az akcióval arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy már hívható az 1353-as adományvonal, amelynek tárcsázásával 250 forinttal lehet csatlakozni az országos összefogáshoz.

A telefonhívások mellett a Tesco áruházakban adománykuponok vásárlásával, valamint november 27-től a Szent István-bazilika előtt nyíló karácsonyi vásár standjainál is lehet adakozni a szervezet számára. A pénteken elkészült, és az adventi időszakban a segélyszervezet átmeneti otthonaiban, gyerekjóléti intézményeiben sütött ajándék mézeskalácsokat a bazilika előtti vásárban adományozók kapják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com