Miért veszélyesek azok a nők, akik jobban írnak a férfiaknál?
Az ideológiákkal tömött férfikönyvek még ma is nevetségesé teszik a nők által alkotott műveket.
A múlt és a jelen között nem sokat változott világ, hiszen régen csak úgy jelenhetett meg egy nő regénye, ha az író férfi álnevet használt. Napjainkban már vállalhatjuk a saját nevünket, ám mégis szomorú megfigyelni, hogy a női írók megítélése megrekedt ott, hogy ők csak meséket, erotikus ponyvákat képesek alkotni, míg a férfik magvas gondolatokat fogalmaznak meg.
Most ne menjünk bele abba, hogy ennek oka biztos az, hogy a nőkre még ma is úgy tekint a társadalom, hogy ők nem képesek elmélyülni az ideológiákban, és jobb, ha csak hobbi szinten „írogatnak” két házimunka között, mert ez elég sarkított véleménye lenne.
Inkább ismerkedjünk meg Flora Tristan és George Sand írónőkkel, akikről az iskolában nem tanultunk!
Flora Tristan, Gauguin nagymamája: Természetesen nem nagymamának született. Az írónő élete igencsak kalandos volt. Ez akkor kezdődött, amikor Flora édesanyja hozzáment egy perui nemesi család fiához Spanyolországban.
A francia származású Flora, törvényen kívüli gyereknek számított, ezért az apja halála után, nyomornegyedekben lakott az anyukájával, hiszen az asszony és a gazdag nemes házassága sosem volt érvényes.
Flora élete akkor sem lett jobb, amikor férjhez ment, mert az ura egy brutális alak volt. Flora akkor szökött meg előle, amikor állapotos lett. A férj üldözte a nejét, akit egyszer meglőtt. A golyó Flora tüdejét találta el. A nő majdnem meghalt, de szerencsére, sikerült felépülnie. A bűncselekmény miatt, a férfit kényszermunkára ítélték.
A gyilkossági kísérlet után, Flora Peruba utazott, hogy az apja családjával legyen, ám ők nem segítettek a nőn. Flora ekkor költözött Franciaországba, mint perui számkivetett. Íróvá 1837-ben vált, amikor megírta az „Egy pária utazásai” című művét.
Flora komoly kutatómunkát végzett. Végigjárta Anglia börtöneit, nyomornegyedeit, bordélyokba tette be a lábát, és mindent feljegyzett, amit csak látott, hallott. Ebből született meg később a „Londoni séták” című könyve. Mivel riportszerűen írta le az élményeit, ezért ezt már szociológiai műnek lehet nevezni.
A következő alkotása a „Munkásszövetség” volt, aminek kapcsán politikai aktivista lett. Bejárta egész Franciaországot, beszédeket tartott a munkásoknak, tehát igazán aktív életet élt, amíg hasi tífuszban meg nem halt.
Flora a nők helyzetére is felhívta a figyelmet. Az írónő idejében a tanároknak parancsba adták, hogy inkább a fiúkkal foglalkozzanak, hisznek a lányok már tudják, amit egy nőnek tudnia kell.
Az írónő rámutatott, hogy a nők feleannyi napibérért dolgoznak, mint a férfiak, pedig a hölgyek sokszor veszélyesebb feladatokat kénytelenek elvégezni, és nem ritka, hogy egy nő terhesen dolgozik.
George Sand, a romantika nagyasszonya: Ahogy Flora, úgy George élete sem volt sétagalopp. Az írónő, akinek a rokonságában volt király, de szegény is, megtapasztalta a mélységéket és magasságokat.
George édesanyja szegény volt, míg a nagyanyja gazdag. Az írónő egy gazdag férfihoz ment feleségül, majd megörökölte a nagyanyja birtokát. Miután George két gyereknek életet adott, a kicsiket a férjére hagyta, ő pedig úgy elment, hogy el is felejtette, hogy van egy családja, ezért is mondják róla azt, hogy senki sem tud úgy emlékezni és felejteni, mint ő.
A szenvedélyes George annyira szomjazott a tudásra, hogy az lehetetlenné tette az ő korában, hogy házasságban éljen. A nő 27 évesen Párizsba költözött, ahol szobát bérelt. A fiatal szeretője hamarosan felismerte, hogy micsoda tehetség lakozik a nőben.
George ez után férfiruhákban kezdett járni, szivarozott, és a haját is rövidre vágatta. 29 évesen már Dumas és Hugo nagyságára emelkedik. A hibátlanul író George első könyve világsiker lett. További sikerként könyvelhette el, hogy Balzac barátja lett. Az írónő nagyon sok szeretőt tartott, köztük Liszt Ferencet is, az egyik legnagyobb szerelme mégis Chopin volt.
George élete végéig megőrizte a teste és a lelke szabadságát. A kedvenc témái a szerelem és a szabadság volt. A Chopinnal való szerelmének az vetett véget, hogy a férfi szemet vetett George lányára. Az írónőről azt tartják, hogy „szerelmeit könnyen felejti, de soha sem felejti, amit szerelmeitől tanult”.
Az egyik legsikeresebb műve a „Lélia”, ami tökéletes példája a romantikus túlzásnak. A kritikusok ezt a művet a Goethe Faustjához hasonlították, és úgy gondolták, hogy Leila olyan, mint Faust.
Az írónő egész életében írt, és mindent megtapasztalt, amit csak lehetett. A halál 72 éves korában találta meg, ám addig a pillanatig George, aki a francia írók egyik legnagyobbja lett, rengeteget foglalkozott a szociális témákkal.
Visszakanyarodva ahhoz a kérdéshez, hogy miért van az, hogy a nők miért írnak sokkal jobban, mint a férfiak, elmondhatjuk, hogy ennek oka az, hogy a nők odafigyelnek a részletekre, jobb megfigyelők, és a problémára irányítják a figyelmüket. Emellett a nők zseniálisan tudják kifejezni az érzéseket, hiszen sokkal jobban megértik azokat, és a kommunikációjuk is kifinomultabb, mint a férfiaké.
A részletesség okozza azonban a női írók bukását, hiszen képesek arra, hogy úgy elvesszenek a sok információ között, hogy nem látják meg a lényeget. Ha azonban sikerül megragadniuk a fontos dolgokat, akkor igazán elragadó, szórakoztató művet képesek kiadni a kezeik közül.
A női írók másik bukását a bátortalanság okozhatja, hiszen sokan még ma is úgy vélik, hogy az ő kezükbe a fakanál való, nem a toll. Ha tehát valakiben megvan a tehetség ahhoz, hogy kiálljon, és valami igazán mély művet alkosson, akkor ne maradjon a biztonságos zónában, és felejtse el a ponyva, erotikus regényeket! A tehetség mindig áldás, de eltékozolni, igazi vétség.
(Forrás: bien.hu)
A múlt és a jelen között nem sokat változott világ, hiszen régen csak úgy jelenhetett meg egy nő regénye, ha az író férfi álnevet használt. Napjainkban már vállalhatjuk a saját nevünket, ám mégis szomorú megfigyelni, hogy a női írók megítélése megrekedt ott, hogy ők csak meséket, erotikus ponyvákat képesek alkotni, míg a férfik magvas gondolatokat fogalmaznak meg.Most ne menjünk bele abba, hogy ennek oka biztos az, hogy a nőkre még ma is úgy tekint a társadalom, hogy ők nem képesek elmélyülni az ideológiákban, és jobb, ha csak hobbi szinten „írogatnak” két házimunka között, mert ez elég sarkított véleménye lenne.
Inkább ismerkedjünk meg Flora Tristan és George Sand írónőkkel, akikről az iskolában nem tanultunk!
Flora Tristan, Gauguin nagymamája: Természetesen nem nagymamának született. Az írónő élete igencsak kalandos volt. Ez akkor kezdődött, amikor Flora édesanyja hozzáment egy perui nemesi család fiához Spanyolországban.
A francia származású Flora, törvényen kívüli gyereknek számított, ezért az apja halála után, nyomornegyedekben lakott az anyukájával, hiszen az asszony és a gazdag nemes házassága sosem volt érvényes.
Flora élete akkor sem lett jobb, amikor férjhez ment, mert az ura egy brutális alak volt. Flora akkor szökött meg előle, amikor állapotos lett. A férj üldözte a nejét, akit egyszer meglőtt. A golyó Flora tüdejét találta el. A nő majdnem meghalt, de szerencsére, sikerült felépülnie. A bűncselekmény miatt, a férfit kényszermunkára ítélték.
A gyilkossági kísérlet után, Flora Peruba utazott, hogy az apja családjával legyen, ám ők nem segítettek a nőn. Flora ekkor költözött Franciaországba, mint perui számkivetett. Íróvá 1837-ben vált, amikor megírta az „Egy pária utazásai” című művét.
Flora komoly kutatómunkát végzett. Végigjárta Anglia börtöneit, nyomornegyedeit, bordélyokba tette be a lábát, és mindent feljegyzett, amit csak látott, hallott. Ebből született meg később a „Londoni séták” című könyve. Mivel riportszerűen írta le az élményeit, ezért ezt már szociológiai műnek lehet nevezni.A következő alkotása a „Munkásszövetség” volt, aminek kapcsán politikai aktivista lett. Bejárta egész Franciaországot, beszédeket tartott a munkásoknak, tehát igazán aktív életet élt, amíg hasi tífuszban meg nem halt.
Flora a nők helyzetére is felhívta a figyelmet. Az írónő idejében a tanároknak parancsba adták, hogy inkább a fiúkkal foglalkozzanak, hisznek a lányok már tudják, amit egy nőnek tudnia kell.
Az írónő rámutatott, hogy a nők feleannyi napibérért dolgoznak, mint a férfiak, pedig a hölgyek sokszor veszélyesebb feladatokat kénytelenek elvégezni, és nem ritka, hogy egy nő terhesen dolgozik.
George Sand, a romantika nagyasszonya: Ahogy Flora, úgy George élete sem volt sétagalopp. Az írónő, akinek a rokonságában volt király, de szegény is, megtapasztalta a mélységéket és magasságokat.George édesanyja szegény volt, míg a nagyanyja gazdag. Az írónő egy gazdag férfihoz ment feleségül, majd megörökölte a nagyanyja birtokát. Miután George két gyereknek életet adott, a kicsiket a férjére hagyta, ő pedig úgy elment, hogy el is felejtette, hogy van egy családja, ezért is mondják róla azt, hogy senki sem tud úgy emlékezni és felejteni, mint ő.
A szenvedélyes George annyira szomjazott a tudásra, hogy az lehetetlenné tette az ő korában, hogy házasságban éljen. A nő 27 évesen Párizsba költözött, ahol szobát bérelt. A fiatal szeretője hamarosan felismerte, hogy micsoda tehetség lakozik a nőben.
George ez után férfiruhákban kezdett járni, szivarozott, és a haját is rövidre vágatta. 29 évesen már Dumas és Hugo nagyságára emelkedik. A hibátlanul író George első könyve világsiker lett. További sikerként könyvelhette el, hogy Balzac barátja lett. Az írónő nagyon sok szeretőt tartott, köztük Liszt Ferencet is, az egyik legnagyobb szerelme mégis Chopin volt.
George élete végéig megőrizte a teste és a lelke szabadságát. A kedvenc témái a szerelem és a szabadság volt. A Chopinnal való szerelmének az vetett véget, hogy a férfi szemet vetett George lányára. Az írónőről azt tartják, hogy „szerelmeit könnyen felejti, de soha sem felejti, amit szerelmeitől tanult”.
Az egyik legsikeresebb műve a „Lélia”, ami tökéletes példája a romantikus túlzásnak. A kritikusok ezt a művet a Goethe Faustjához hasonlították, és úgy gondolták, hogy Leila olyan, mint Faust.
Az írónő egész életében írt, és mindent megtapasztalt, amit csak lehetett. A halál 72 éves korában találta meg, ám addig a pillanatig George, aki a francia írók egyik legnagyobbja lett, rengeteget foglalkozott a szociális témákkal.
Visszakanyarodva ahhoz a kérdéshez, hogy miért van az, hogy a nők miért írnak sokkal jobban, mint a férfiak, elmondhatjuk, hogy ennek oka az, hogy a nők odafigyelnek a részletekre, jobb megfigyelők, és a problémára irányítják a figyelmüket. Emellett a nők zseniálisan tudják kifejezni az érzéseket, hiszen sokkal jobban megértik azokat, és a kommunikációjuk is kifinomultabb, mint a férfiaké.A részletesség okozza azonban a női írók bukását, hiszen képesek arra, hogy úgy elvesszenek a sok információ között, hogy nem látják meg a lényeget. Ha azonban sikerül megragadniuk a fontos dolgokat, akkor igazán elragadó, szórakoztató művet képesek kiadni a kezeik közül.
A női írók másik bukását a bátortalanság okozhatja, hiszen sokan még ma is úgy vélik, hogy az ő kezükbe a fakanál való, nem a toll. Ha tehát valakiben megvan a tehetség ahhoz, hogy kiálljon, és valami igazán mély művet alkosson, akkor ne maradjon a biztonságos zónában, és felejtse el a ponyva, erotikus regényeket! A tehetség mindig áldás, de eltékozolni, igazi vétség.
(Forrás: bien.hu)
Hozzászólások