Minden évben megrendeznék a Virtuózok Produkció koncertjét

Szeretnék minden évben megrendezni Virtuózok koncertjét, s nem csak a produkcióban részt vevő, hanem a Zeneakadémia más tehetséges gyermekeinek fellépésével - mondta a műsor producere az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.VirtuózokPeller Mariann azt mondta: a Virtuózok Produkció péntek esti, újévi gálahangversenyén a műsor győztesei, néhány döntős, illetve különdíjas lép majd fel. Emellett meglepetéssel is készülnek - emelte ki a producer, kifejtve: a közmédia segítségével Boros Misit is láthatja majd a közönség, aki így egyszerre koncertezik Japánban és Budapesten.

Peller Mariann felidézte, hogy a műsor a Kamera Korrektúrán második helyezést ért el.

A producer szerint bemutatták: komolyzenei, klasszikus zenei műsorral is el lehet érni nagyon sok embert. Hiszen - mint mondta - a műsort 3,1 millióan nézték.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) korábban tájékoztatott: bár a Virtuózok Produkció újévi gálahangversenyére minden jegy elfogyott, senki nem marad le a hagyományteremtő koncertről, hiszen a Duna élőben közvetíti a programot a Zeneakadémia Nagyterméből január elsején este 20.25-től. A szervezők célja a gála megvalósításával az, hogy a bécsi "Das Neujahrskonzert" eseményhez hasonlóan az új év első napján Budapestnek is legyen egy sikeres, magas színvonalú komolyzenei koncertje - tették hozzá.

A koncert fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, aki személyes jelenlétével megtiszteli a hangversenyt, ahogyan korábban a tehetségkutató döntőjét is figyelemmel kísérte - írta az MTVA. A karmester a nemrég Prima Primissima-díjban részesülő Kovács János lesz, aki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát fogja irányítani, a program kreatív igazgatója Batta András zenetörténész.

Az eseményen az ifjú virtuózok közül fellép Gyöngyösi Ivett, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Lugosi Dániel Ali, de színpadra lép Miklósa Erika és Molnár Levente is. virtuózok. Molnár Levente az M1 műsorában elmondta: nemrég jött haza az Egyesült Államokból, ahol a New York-i Metropolitan színpadán szerepelt, s februárban megy is vissza.

Mint kiemelte: szeretne példát mutatni a "kis virtuózoknak". Hozzátette: ismét meghirdeti a "Molnár Levente ösztöndíjat", s annak nyertese esetleg a Metropolitanben is betekinthet a sztárok életébe.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com