Mintegy 500 program az idei fesztiválon

Idén is saját színdarabbal és csaknem 500 további programmal várja a fesztiválozókat a Művészetek Völgye július 21. és 30. között Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre.A Művészetek Völgye az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ahol az irodalom, a színház és az újcirkusz ugyanúgy fontos szerepet tölt be, mint a zene. A 10 napos rendezvény mostanáig csaknem 500 programot jelentett be, a Panoráma Színpad mellett már teljes a Kaláka Versudvar, a POKET Udvar, a Cirque du Tókert, a Színház Színpad, a Hobo Udvar és a Világzenei Udvar programja is - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
    

Mint emlékeztetnek, a Művészetek Völgyében immár hagyomány, hogy a nyitónapon a fesztivál saját előadást mutat be, ezúttal Goldoni Mirandolina című darabja debütál Szulák Andreával, Szemenyei Jánossal és Jantyik Csabával a főbb szerepekben. A Színház Színpadon emellett olyan társulatok produkciói élvezhetők majd, mint az Art-Színtér, a Játékszín és a Lepkegyűjtő Produkció, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a Nézőművészeti Kft., az Orlai Produkció vagy a Veszprémi Petőfi Színház.
    

A vigántpetendi Cirque du Tókert tíz napra zsonglőrök, artisták, táncosok, operaénekesek és különleges koncertek otthonává válik.

Itt lép fel többek között a Recirquel újcirkusz-társulat, amely Solus Amor című előadásával érkezik, a Duda Éva Társulat Mirror című darabját hozza el, a Feledi Projecttől pedig a Car(wo)men című táncszínházi előadás látható majd.
    

A Cirque du Tókertben minden nap új trükköket tanulhatnak az érdeklődők a Firebirds társulat tagjaitól, de itt lép fel Zorán, Dés László, Kern András és a Danubia Zenekar is. Az irodalom kedvelőit tizenharmadik éve várja a Kaláka Versudvar, ahol ezúttal sem maradnak el a Lackfi János vezette Zenés Versimprók és Versműhelyek, de lesznek világzenei és népzenei koncertek, valamint gyerekműsorok is.
    

Vigántpetenden a POKET Udvar az irodalom és a zene találkozási pontja lesz - emelték ki a szervezők. A Vecsei H. Miklós vezette helyszínen rengeteg kvíz, beszélgetés, koncert és workshop várja a fesztiválozókat, és újdonságként minden nap dalpremier is lesz. Vecsei H. Miklós megkeresésére ugyanis Szakács Gergő, Noémo, a Blahalouisiana, Barabás Lőrinc és más előadók megzenésítettek egy-egy Csoóri Sándor-verset, amelyet a fesztiválon mutatnak be.
    

A kapolcsi katolikus templom komolyzenei koncerteknek ad helyet: itt lép fel többek közt Szokolay Dongó Balázs Fohász című előadásával, a Weiner-nap alkalmával bemutatkoznak a Weiner Leo Zeneiskola ifjú tehetségei, de játszik a Budapesti Vonósok Kamarazenekar és a Danubia Zenekar brácsaegyüttese is. A taliándörögdi Világzene Udvarban olyan előadók muzsikálnak majd, mint Palya Bea és zenészei, a Kerekes Band, a Besh o droM, a Cimbaliband, a Góbé, valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák.
    

A vigántpetendi Hobo Udvar előadóestjeivel vezeti be a Hobo zenéje iránt is rajongó közönséget az irodalom és színház mélységeibe. Az alkotni vágyókhoz szól a taliándörögdi Analóg Udvar, ahol egy óriás lyukkamera belsejében tett látogatás során megtudható, hogyan jön létre a fénykép, a fotólaborban megismerhető a fényképezés mágiája, sőt az archaikus, nedves kollódiumos fotóeljárás is.
    

Szintén Taliándörögdön várja a helytörténet és a falusi szokások iránt érdeklődőket az Ősök Háza, ahol Szőke András filmrendező vezeti be a látogatókat olyan rejtelmekbe, mint a gyógy- és fűszernövények termesztése. A frissen bejelentett helyszínek programjai már elérhetők a www.muveszetekvolgye.hu oldalon - közölték a szervezők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com